Ki tehát a hű és okos sáfár, akit az úr szolgái fölé rendel, hogy idejében kiadja élelmüket? (Lk 12,42)
2. A jó sáfár másik jellemvonása a hűség. Vagyis az, hogy mindent arra használ, amire a gazda adta. Ha magának tartja meg, vagy semmit nem tesz vele, tolvaj. Ha másnak adja, mint akinek ura szánta, csaló. Hű az, aki megbízható, aki mindenben ura utasítása szerint jár el. - Itt kell megtanulnunk azt a teljes Istenre hagyatkozást, ami Jézust jellemezte. S itt derül ki az is, komolyan vesszük-e, hogy valóban semmi nem a mienk, ezért nem tehetünk vele azt, amit akarunk. Nem az enyém például az időm, az úgynevezett szabadidőm sem.