Jóhír (evangélium): Isten velünk van, ki lehet ellenünk?!
Mária és a dicsőítő ének (Magnificat)
Mária éneke úgy vált általánosan ismertté, mint a "Magnificat", mert az ének az Úr magasztalásával kezdődik. Nagyon sokat lehet tanulni Mária jelleméről, amint énekét hallgatjuk. Itt látni fogjuk alázatos gondolatait önmagáról és magasztos gondolatokat Istenről. Ez itt az Úr megismerése, megismerése szentségének, hatalmának, irgalmának és kegyelmének. Énekel Mária szeretetről és örömről, Jahve hűségéről és iránta való irgalmasságáról.
ÚGY LÁTSZIK, hogy Pál amikor Tesszalonikában volt, Krisztus második eljövetelének fontos témájáról beszélt, és a hívők izgatottan várták ezt az eseményt. Néhányan azonban meghaltak, és ezzel felmerült a kérdés, hogy vajon ezek a meghalt hívők ki fognak-e maradni Krisztus dicsőséges visszatérésének ajándékaiból.
Legalább hat olyan nő van Újszövetségünkben, aki a "Mária" nevet viseli. Nevüknek jelentése egyikükre sem igaz, mert a név azt jelenti, hogy „keserű", és ezeknek a nőknek mindegyikével egy bizonyos édesség jár együtt. Ezek közül elsőként Máriát, Jézus anyját kell említeni. Érdekes, háromfajta megközelítési módja van ennek az istenileg kedvelt názáreti lánynak a történetéhez. Szavai, éneke és hallgatása mind feltárja majd jellemének szépségét. A feljegyzésekben Mária csak ötször szólal meg.
A KERESZTYÉNSÉG két megkülönböztető jellemvonása legyen a tisztaság (4,1-8) és a szeretet (4,9-10). Ezek jó bizonyságtételt tesznek a világ előtt (4,11-12). Így ebben a szakaszban Pál gyakorlati és tanítási dolgokra fordítja a figyelmét.
Pál figyelmezteti őket, elmondva, hogy „mimódon kell forgolódnotok és Istennek tetszenetek" (4,1). Más szóval, a keresztyének számára az Istennek való tetszés nem szabadon választható dolog, hanem olyasmi, ami szükségszerűen nő ki Krisztussal való közösségükből.
A négy evangélium kedves története egy-egy József szolgálatával kezdődik és fejeződik be. Az elején a názáreti József galileai, szegény ember és ács. A végén arimátiai József júdeai, gazdag ember és tanácsadó. Mindegyik jó helyen volt jó időben, jó állapotban, hogy Isten felhasználhassa.
PÁL FOLYTATJA, hogy bemutassa együttérzését a tesszalonikaiak szenvedésével (3,3-4), de azt mondja, hogy senkit se lepjenek meg ezek a nyomorúságok, mert a keresztyén számára normális dolog üldöztetést szenvedni (Jn 15,20). Korábban is figyelmeztette őket arra, hogy megpróbáltatást fognak szenvedni, így nem érkezhetett az meglepetésként. Ilyen szenvedések azonban azt eredményezhetik, hogy némelyek feladják, és ekkor Pál munkája hiábavalóvá válik (3,5).
Nehezen hihető, hogy egy Bemerítő Jánoshoz hasonló férfi valaha is elcsüggedhet, de igaz. János börtönben van. Annak árát fizeti, hogy Heródes királyt megintette paráznaságáért. Egy szomorú napon börtöncellájából elküldte két barátját Jézushoz a következő kérdéssel: "Te vagy-e az, aki eljövendő, vagy mást várjunk?" Lk 7,19. "Te vagy-e az?" Ez ugyanaz a János, aki mindössze néhány hónappal korábban hatalommal hirdette a tömegeknek: "Ő az", Jn 1,30.
PÁL EMLÉKEZTETI őket saját, közöttük végzett munkájára, és az áldásra, amely nyilvánvaló volt. Bátran hirdette nekik az Igét az üldözés ellenére, amelyet Filippiben szenvedett el (2,2). Merészsége azonban nem természetes emberi bátorság volt, hanem az Úr tette képessé rá, mivel mint mondja, „volt bátorságunk a mi Istenünkben" (2,2).