Jóhír (evangélium): Isten velünk van, ki lehet ellenünk?!
Az általános elutasítás és gyűlölet letörte Jeremiást, és nyomorúságában Istenhez fordul. Az utolsó csepp a próféta számára a társadalmi osztályából és a templomból való kiközösítés volt. Vádolja Istent, hogy rászedte hamis érvekkel, hogy próféta legyen, és nézze meg, hogy ez hova vezette őt! A próféta minden negatív érzelme, gonosz gondolata és akaratossága láthatóvá válik. Nyomon követi szolgálatát visszafelé Isten ellenállhatatlan szaváig.
PÁL BÖRTÖNBEN van. Ez annak volt az eredménye, hogy az evangéliumot a pogányokhoz vitte, és felkeltette a zsidók féltékenységét. De nem azt mondja, hogy a császár foglya, ő Krisztus Jézus foglya, még mindig Megváltójának szerető és bölcs kezében van. Felismeri, hogy ez szuverén Urunk akarata számára. Később imádságot kér, nem azért, hogy kiszabaduljon a börtönből, hanem kegyelemért, hogy ott hűséges legyen (Ef 4,1; 6,18-20).
Jósiás halála után a bitorló Joakháznak, valamint Jojákimnak, a vazallus királynak gonosz befolyása azt eredményezte, hogy a nép egyre romlottabbá vált. Jeremiásnak sohasem bocsátották meg a templomban kimondott szavait. E viselkedése után megbélyegzett ember lett - élete veszedelemben forgott. Jeremiás összeesküvés célja lett, amelyet szülővárosának lakói szítottak. Ez számára megrázó tapasztalat volt, úgy találva, hogy saját háznépe akarja alattomosan meggyilkolni. Az ok a megsértett családi büszkeség volt.
MICSODA DIADAL az élet a halálból! Isten hatalmas ereje nemcsak Krisztus feltámadásában mutatkozott meg, hanem abban is, hogy új életet ad nekünk. Mi ugyanis halottak voltunk, halottak Isten számára, egyáltalán nem figyeltünk velünk kapcsolatos igényeire (Ef 2,1). Tevékenyen reagáltunk a kifinomult sátáni sugallatokra, amelyek az embereket irányítják a világban. Ez - mondja Pál - igaz volt mind rátok, pogányokra, mind ránk, zsidókra. Mindnyájan engedetlenség gyermekei voltunk, és valamennyien Isten haragjának fiai voltunk (2,2-3).
Jeremiásnak az volt a sorsa, hogy Isten elhívottja legyen olyan időben, amikor Júdában minden a végső katasztrófa felé rohant, amikor a politikai zűrzavar a tetőpontjára hágott, amikor a különféle pártokat a legrosszabb szenvedélyek befolyásolták, és végzetes szándékok uralták. Érzékeny természete visszarettent a kemény megbízatástól, "És mondtam: Ah, ah Uram Isten! Íme, én nem tudok beszélni; hiszen ifjú vagyok én!" Természete szerint túl gyengéd ember volt ahhoz, hogy képes legyen megküzdeni a kor veszedelmeivel és nehézségeivel.
Még Jeremiás megszületése előtt történt, hogy Isten, előzetes értesítés nélkül lenyúlt a magasból, és a papot kijelölte prófétájául. Jeremiásnak nyugtalan politikai körülmények között kellett szolgálnia Istent, ami megmagyarázza, miért parancsolta meg neki Isten, hogy ne házasodjon meg, 16,2, és be se lépjen lakodalmas házba, 16,8. Isten kevés emberének volt része keserűbb tapasztalatokban, mint Jeremiásnak. Vérrokona elárulta, szülővárosának emberei pedig az életét fenyegették, ha folytatja nemkívánatos jövendöléseit, 11,21.
ISTEN KEGYELME és a hívők reagálása Pált hálaadásra és imára indítja. Mennyire adunk hálát az összes szentekért? Hányszor említjük meg őket név szerint, mindegyiket külön szükségletének megfelelően? Imádkozunk-e szellemi előmenetelükért, vagy csak az evilági jólétükért? Imádkozunk-e mindenkiért, a visszaeső bűnösökért és a hűséges szolgákért, fiatalokért és öregekért? Az ilyesmi időt vesz igénybe. Pál példát ad nekünk (Kol 1,3; Ef 6,18).
Az az ember, aki rendelkezésre áll Isten számára, mindig felbecsülhetetlen másoknak. Ennek különös jelentősége a nyomorúságban mutatkozik meg. Ezékiás nagy nehézséggel került szembe, amikor Szanhérib, Asszíria királya felvonult Jeruzsálem ellen. Először azzal próbálkozott, hogy fizetséggel kerüljön ki a bajból, most már azonban, miután készletei kimerültek, követséget küldött Ézsaiáshoz. Ezékiás festői stílusban írta le körülményeiket. Ez a "nyomornak, büntetésnek és káromlásnak napja" volt.