Jóhír (evangélium): Isten velünk van, ki lehet ellenünk?!
Jób könyvének bevezetése, az 1. és 2. fejezet, a befejező résszel együtt, 42,7-17, elbeszélés. A könyv magja, a 3-42,6 nagyrészt lírai (költemény jellegű). A könyv Jób helyzetével kezdődik, és négy nagy megállapítást tesz az ő ragyogó jellemével kapcsolatban, 1,1.
PÁL ANYAGI segítséget gyűjtött a jeruzsálemi gyülekezet számára. A korintusiak nehézkesek voltak a részvételben. Pál most felszólítja őket. Elképzelése a keresztyén adakozásról magasröptű. Az „kegyelem" volt, a Szent Szellem szolgálata, amely szorosan összefüggött a keresztyén megtapasztalással, és eredményesen megmutatkozott a gyakorlati megvalósításban. Korintusban minden bőségesen megvolt, ebben azonban hiányosság mutatkozott. Pál két példával hívja fel a figyelmüket.
Lehetséges, hogy Jób könyve a legrégibb könyv, amelyet a Szentírás tartalmaz, és lehet, hogy a legrégibb az egész világon. Az egyik legősibb problémával foglalkozik: Miért szenved az igaz ember? Az igaz Jób szenvedésének titka eszünkbe juttatja azt a valakit, aki nagyobb, mint Jób, aki szenvedett, "mint igaz, a nem igazakért", 1Pt 3,18. Sokan úgy gondolják, hogy Jób magas kort ért meg, Jób 42,16 még Ábrahám ideje előtt, és a történetet Mózes 1. könyve 11. és 12. fejezete közé helyezik. Az özönvízre utalás történik a 22,15-17-ben.
PÁL a korintusiakat a szívében hordozta (3. v.). Azt kéri, hogy tárják elég szélesre a szívüket az ő számára, hogy szeretetüknek mindenkori tárgya legyen (2. v.). Miért is ne? Nem ártott nekik. Nemcsak dicsekszik velük, hanem megvigasztalódott a velük kapcsolatos hírekkel (4-7. v.). A levél, amit nekik küldött, problémát jelenthetett, de nem sajnálja az erkölcsi eredmények miatt (8-9. v.). Bűnbánatot eredményezett. Felvázolja a helyzetet, amely miatt így járt el (9-10. v.).
Hámánt nagyon kedvelte és megtisztelte a király, 3,1, ő azonban istentelen, sátáni eszköz, és a zsidók ellensége volt, 3,6; 8,1. Gonosz ember volt, 3,7-15, aki büszke a pozíciójára és gazdagságára, 5,9-11. Végül legyőzték, 7,10. Sokban emlékeztet bennünket arra a valakire, akit Pál apostol úgy nevez, hogy "a bűn embere, a veszedelemnek fia", 2Tesz 2,3. Hámán nagy hatalommal és befolyással rendelkezett, amelyeket gonosz célokra használt, Eszt 3. Hasonlóan, "a fenevadnak" nagy hatalma és tekintélye lesz a föld lakosai felett, Jel 13,2.8.
Miután Eszter királynő lett, Ahasvérus király a gonosz Hámánt miniszterelnökévé léptette elő, Eszt 3,1. Ez az arcátlan, különösen hiú és ravasz ember erős, önző ambíciókkal telve, agágita volt, Agágnak, Amálek királyának a leszármazottja. Ez azt jelenti, hogy Izráel ellensége volt, 2Móz 17,8; 1Sám 15,8. Amikor a király megparancsolta, hogy valóságos imádattal hódoljanak neki, Márdokeus ezt megtagadta, nemcsak azért, mert Hámán csupán egy ember, hanem azért is, mert amálekita volt.
MIÉRT VOLTAK a korintusiak annyira kritikusak Pállal szemben? A válasz az, hogy szeretetük nem olyan volt, amilyennek lennie kellett volna (12. v.). Szűkmarkúak voltak a szeretetben. A hő kiterjedést okoz, és a szeretet melege mindig kitágítja az ember szívét. A korintusiakkal ellentétben Pál szája „megnyílt", és szíve „kitárult". Ő teljesen nyílt volt, és a legmelegebb szeretettel fordult feléjük. Ez a megállapítás még csodálatosabb az ajkairól, mivel a korintusiak tagadták szolgálatának őszinteségét - pedig micsoda szolgálat volt az! (3-10.
Isten, amikor megszabadította népét a gonosz Hámán terveitől, gondviselésének megfelelően használta fel Eszter királynőt, aki maga is zsidó volt. Ő emelte fel Esztert, hogy fontos pozíciót töltsön be. Eszter volt az ő választott eszköze, akinek nagyon fontos közbenjárónak kellett lennie fenyegetett népe számára.