Jóhír (evangélium): Isten velünk van, ki lehet ellenünk?!
„SZÁNJÁTOK ODA" (adjátok oda)! Ez visszhangzik a 6,13.16.19-ből. Noha ez önkéntes cselekvés, nem ajándék, hanem egyszerűen Isten jogainak helyes felismerése (1Kor 6,20). Az, hogy megvásárolt bennünket, jogcímet adott neki hozzánk - de odaszánásunk ad neki tulajdonjogot. Az igeidő döntő, egyszer s mindenkorra szóló vállalást jelent (amely hasonló a katona hűségesküjéhez), a jövőbeli következmények elfogadását, még ha azok nem is láthatóak előre. Az oltáron lévő áldozat meghalt, és számára mindennek vége volt, de a mienk égő áldozat naponta állandóvá téve.
E férfi tettének modern elnevezése: kiváltsággal való visszaélés. A kiváltsága az volt, hogy közösségben lehetett Isten prófétájával. Ebben az időben nem élt a földön ember, akinek munkájában olyan nyilvánvalóan látható lett volna Isten hatalma, mint Elizeuséban, Géházi pedig az ő szolgája volt. Közvetlen közelről figyelhette meg azokat a nagy dolgokat, amelyek történtek, és bizonyosan részt is vállalt azokból.
A 33. VERS fényében problémákra kell számítanunk, de csak még több lesz, ha el nem fogadjuk, hogy Isten ugyanúgy, mint az ószövetségi időkben, még mindig törődik a nemzetekkel (ApCsel 17,26-27).
Ezek Elizeus utolsó pillanatai. Nyitott ablak előtt játszódtak le, 17. v. A nyitott ablak azt sugallja, hogy a lélek Istentől vár valamit, Dán 6., míg a csukott ajtó, 2,4 arra utal, hogy a lélek Istennel visszavonultságban van. Elizeus kezének a királyéra való ráhelyezése erő átadására enged következtetni, 16. v. Meg kell jegyezni, hogy az erőt az előtt adja át, mielőtt a feladatot megparancsolja, 17. v. Így az Úr Jézus is ad, mielőtt parancsol, és felhatalmaz, amikor elküld; vö. Jn 20,21-22; Csel 1,8.
PÁL IZRÁEL szellemi állapotában saját megtérés előtti állapotának tükörképét látja. Hasonlítsuk össze az 1-4. versben a buzgóságra, a tudatlanságra és a becsületességre vonatkozó utalásait a következő igehelyekkel: Fil 3,5-6; 1Tim 1,13. Az emberi büszkeség elzárta elméjüket a jól ismert írásokból fakadó következtetések elől, és megcsalta őket, hogy azt higgyék, hogy az isteni ideál elérhető saját erőfeszítéssel.
Isten, aki megadta Elizeusnak, hogy tájékozott legyen a szíriai király terveiről, látszólag nem tudta megvédeni szolgáját az elfogástól. A király legalább is ostoba módon nyilván ezt tételezte fel, 13-14. v. Elizeus Dótánban maradt, nagyon jól tudva, hogy "az Úr angyala tábort jár az őt félők körül és kiszabadítja őket." Zsolt 34,8. Elizeus szolgájának szüksége lehetett arra, hogy lássa is az angyalokat, de Elizeus tudta, hogy ott vannak.
HA PÁL olvasói közül bárkit is megkísértene az a gondolat, hogy az az elkeseredett üldözés, amelyet honfitársai folytattak ellene, megkeserítette őt és elidegenítette tőlük együttérzését, akkor megható bizonyságtételei elegendőek lesznek arra, hogy eloszlassák az ilyen hamis benyomásokat. (Hús)test szerinti vérrokonai iránti szeretete kétségtelen volt, és az igazi Izráel számára megígért jövőbe vetett bizalma töretlen.
A felmerülő problémák közül csupán kettőt érinthetünk most.
EZEKET a fejezeteket néha szinte úgy tekintették, mint valamiféle elkalandozást, hogy Pálnak mindig jelen lévő fájdalma Izráel miatt (9,1-5) hirtelen belesodorta őt valamilyen, a tárgyhoz nem tartozó előadásba Izráel bukásának a titkáról, újra felvéve azt a témát a 12,1-ben, amelyet megszakított a 8. fejezet végén. Ebből a szempontból az „Isten irgalma", amelyre alapozza kívánságát önmaga teljes kiszolgáltatásáról, a 8,38-39 bizonyosságára utal, hogy semmi sem választhatja el a hívőt az Isten szeretetétől.