Jóhír (evangélium): Isten velünk van, ki lehet ellenünk?!
AZ ELSŐ hat vers folytatja a 6. fejezet témáját egy további illusztrációval arról, hogy a hívő ember megszabadult a törvény hatalmától, és ecseteli a bűn erejét. Kötelezettségünk a szigorú és hajthatatlan törvénnyel szemben hasonlít egy szerelem nélküli és sivár házasság terhes kötöttségéhez, amelyet ha a halál felold, lehetővé válik egy új egybekelés. Emberi életből vett illusztráció nem tudja teljesen bemutatni Isten útjainak csodáit, és ez az analógia megtörik, mivel a törvény nem hal meg.
Ezekkel a szavakkal hívta Jehu Jonadábot, 10,16 - miközben Akháb házának és Jórám családjának kiirtását végezte, és ezt úgy írja le, mint "az Úrért való buzgólkodását". Mi a buzgóság? Az nem más, mint a meggyőződés gyakorlati és munkálkodó formája; a szeretet gyakorlati oldala. Ha ez Istenért való buzgólkodás, az meglátszik az Őiránta való szenvedélyes szeretetben és abban a vágyban, hogy nagyobb legyen az Ő dicsőítése és dicsősége. Mindent meg fog tenni, hogy szembeszálljon azokkal a befolyásokkal, amelyek károsak Isten ügye szempontjából.
A HÍVŐ ember bűnhöz való viszonyának most további szempontjait mutatja be:
EZ a fejezet azzal foglalkozik, hogy milyen a viszonya a megigazult bűnösnek a bűnhöz, nem az érvelés hosszan tartó gondolatmenetével, hanem illusztrációk sorozatával, amelyek némiképpen egymásba fonódnak, mert nincsen olyan analógia az emberi életben, amely pontosan megfelelne a szellemi viszonyoknak.
Óbadjáhú Akháb házának felügyelője volt, az Úr titkos követője. Ifjúsága óta ismerte az Urat, 12. v.; vő. 2Tim 3,15. Neve azt jelenti, hogy "az Úr szolgája"; bizonyára istenfélő szülei voltak. Akháb uralkodása alatt sem távolodott el az Úrtól. Szívből ragaszkodott az Úr szolgáihoz, és ellátta őket vízzel, amikor ez nagy dolog volt az eső hiánya miatt. Nem hiányzott teljesen a bátorsága, mert kezdeti félelme ellenére kétségkívül közölte Illés megjelenését és üzenetét. Ő "igen félte az Urat", és Isten mindig figyelemmel kíséri szentjei hűségének mértékét; vö.
A BŰNÖKET, amelyek rombolják a társadalmat, és az emberiséget kiteszik Isten haragjának, most nyomon követi a bűn gyökeréig a mi bukott természetünkben: leszármazásunk hosszú, de egyenes úton visszamegy az első Ádámra úgy, hogy természeti életünk gyakorlatilag az ő életének megörökítése. Ugyanúgy, ahogyan Lévi dédapjának „ágyékában" volt, és úgy tekinthető, mint aki benne volt az utóbbi cselekedetében (Zsid 7,9-10), úgy voltunk mi is Ádám ágyékában. Ebben az értelemben az ő bűne magában foglalta az ő ivadékainak teljességét, úgyhogy mindenki vétkezett őbenne (Róm 5,12).
Illésnél nagyobb van itt! Nem gondolunk-e arra a valakire, aki Illéshez hasonlóan elvégezte a munkát a földön, amelyet Atyja bízott rá; akinek buzgósága mindenki másét messze túlhaladta; aki Izráelben rosszabb állapotokat talált, mint Illés napjaiban voltak; aki elmondhatta, hogy "keresik az alkalmat, hogy megöljenek"; aki eltűrte "a bűnösöktől ellene való támadást"; aki kiitta a legkeserűbb haláltusa poharát; és aki most, bár elhagyta a világot, nem hagyja övéit vigasztalás nélkül?
Illés Jezábel fenyegetése elől menekült. Elérkezett a Hórebre, és elrejtőzött egy barlangban. Hány keresztyén tanulhatott már valamit Isten kérdéséből? Illés elhagyta szolgálatának útját, ellenszegülve annak. Lelke mélyen megterhelődött, és ezért cselekedett így. Volt még munka, amit el kellett végezni Izráelben, ő pedig elmenekült. Sohase induljunk el Isten vezetése nélkül. Ha oda megyünk, ahova nem kellene, hallani fogjuk a felelősségre vonást: "Mit csinálsz itt?" Illés ahelyett, hogy Isten ügyét védené, ahogyan a Karmelen tette, most önmagát igazolja.