10.18 Valahol, valami
MOST ÚGY gondolunk Urunkra, mint az igazi szent sátor Szolgájára (Zsid 8,1-5. v.), és egy jobb szövetség közbenjárójára (6-13. v.).
MOST ÚGY gondolunk Urunkra, mint az igazi szent sátor Szolgájára (Zsid 8,1-5. v.), és egy jobb szövetség közbenjárójára (6-13. v.).
Minden, amit Zakariásról tudunk, a Lukács evangéliuma 1. fejezetében van feljegyezve. Ez papi evangélium, amely a templomban kezdődik és ott fejeződik be, és ezekben az első versekben Zakariás pap jó illatot áldoz az aranyoltárnál. Olyan jó illatot támaszt, amely átjárja a következő eseményeket. Gyakran mondták, hogy Zakariás mind erkölcsileg, mind hivatalában pap volt.
A templomban és az otthonában is igaz ember, aki engedelmesen járt, szüntelenül imádkozott, és hűségesen szolgált.
Az az ember, aki rendelkezésre áll Isten számára, mindig felbecsülhetetlen másoknak. Ennek különös jelentősége a nyomorúságban mutatkozik meg. Ezékiás nagy nehézséggel került szembe, amikor Szanhérib, Asszíria királya felvonult Jeruzsálem ellen. Először azzal próbálkozott, hogy fizetséggel kerüljön ki a bajból, most már azonban, miután készletei kimerültek, követséget küldött Ézsaiáshoz. Ezékiás festői stílusban írta le körülményeiket. Ez a "nyomornak, büntetésnek és káromlásnak napja" volt.
Isten, amikor megszabadította népét a gonosz Hámán terveitől, gondviselésének megfelelően használta fel Eszter királynőt, aki maga is zsidó volt. Ő emelte fel Esztert, hogy fontos pozíciót töltsön be. Eszter volt az ő választott eszköze, akinek nagyon fontos közbenjárónak kellett lennie fenyegetett népe számára.
Ma egy másik jellegzetességen gondolkodunk, ami Ezsdrás életével és szolgálatával kapcsolatos. Láttuk, hogy Isten törvényében képzett írástudó volt. Azt is bizonyította, hogy a nép rátermett vezetőjeként, félelmet nem ismerő és hűséges. Megfigyeljük azt is, hogy pap volt: "fölkelt Ezsdrás, a pap"... 10,10. Nemzetségtáblázata visszavezethető Áron családjáig a papi leszármazási vonalon, 7,1-5. Bizonyos értelemben próféta is volt, mivel Isten szavát mondta a nemzetnek. Ezek a tulajdonságok mély benyomást tesznek az emberekre!
A vezető szerep jellegzetes vonásai nyilvánvalóak voltak Sámuelben korai éveitől kezdve. Az országban való letelepedés és a királyság létrejötte között eltelt időszakban Izráel a bíráktól várta a vezetést - Isten bírákat támasztott, hogy megmentsék a nemzetet az ellenségektől, szellemi vezető szerepet vállaljanak, és igazságot szolgáltassanak Isten parancsa szerint, Bír 2,16-18.
Maga az Úr úgy tekintette Mózest, mint a közbenjáró imádság legnagyobb embereinek egyikét, akik valaha éltek, Jer 15,1. Ma három olyan alkalmat veszünk szemügyre, amikor Mózes Istenhez fordult másokért.
Nem járhatsz közben másokért, ha nem hiszel a megváltás valóságában. Enélkül csak hiábavaló rokonszenvvé alacsonyul másokért való imádságod, és csak közömbösségedet erősíted. A közbenjárásban Isten elé viszed azt a személyt vagy körülményt, ami éppen a szíveden fekszik, amíg az Ő állásfoglalását azok iránt meg nem érted. A közbenjárás azt jelenti, "betöltjük, ami híja van a Krisztus szenvedéseinek" (Kol 1,24). Ezért olyan kevés a közbenjáró. A közbenjárás úgy történik, hogy odaállok az illető helyére.
DÁNIEL KÖZBENJÁRÁSA SÜRGŐS HELYREÁLLÍTÁSÉRT, 1-20.v. Dániel fogságban élte végig azt az egész 70 éves időszakot, amelyet Jeremiás megjövendölt, Jer 25,12. Ez a korszak a végéhez közeledett, amikor Dárius volt a király, így Dániel felismerte a helyreállítás idejét. Bízott Isten ígéreteiben, tudta, hogy Isten közbe fog lépni olymódon, hogy vissza lehet térni és felépíteni a templomot. Ennek ismeretében tehette a próféta, hogy arcát Istenhez emeli imádkozva, könyörögve, böjtölve és bűnvallással, nemcsak saját bűnei miatt, hanem az egész zsidó nép bűnéért.
Nem elsősorban attól kell tartanunk, hogy Istenben való hitünk károsodik, hanem attól, hogy belső állapotunk kárt szenved. "Őrizzétek meg azért lelketeket és ne csalárdkodjatok" (Mal 2,16). Lelki-szellemi alkatunknak félelmetes hatásai vannak. Ez az az ellenség, amely bensőnkbe hatol és eltéríti gondolkozásunkat Istentől. Van olyan kedélyállapot, amelyet nem szabadna megtűrnünk magunkban.