"Hol vennéd tehát az élő vizet?" (Jn 4,11)
"A kút mély!" - még sokkal mélyebb, mint amilyennek a samáriai asszony gondolta! Gondolj az emberi természet, az emberi élet, a saját magadban levő "kút" mélységére! Te is annyira megszegényítetted Jézus szolgálatát, hogy Ő már semmit sem tehet? Tegyük fel, hogy feneketlen szenvedés kútja van a szívedben; és Jézus jön és szól: "Ne nyugtalankodjék a ti szívetek" (Jn 14,27). Te mégis a válladat vonogatod és így felelsz: "Uram, ez a kút nagyon is mély, ebből nem tudsz nyugalmat és vigasztalást meríteni". - Nem is onnan akar meríteni. Mindezt fentről hozza neked. Az emberi természet kútjából Jézus nem merít semmit. Korlátot emelünk Izráel Szentje elé, ha - megemlékezve arról, amit a múltban tehetett értünk - azt mondjuk: "Persze, nem várhatom, hogy még ezt is megtegye." Nekünk, Jézus tanítványainak, éppen azokról a dolgokról kellene elhinnünk, hogy megteszi, amelyekhez az Ő mindenható erejére van szükség. Megszegényítjük az Ő szolgálatát, amint elfelejtjük, hogy Ő mindenható - és ennek az oka bennünk van és nem Ő benne. Készek vagyunk igénybe venni könyörületét és vigasztalását, de mindenható hatalmát már nem.
Azért vagyunk olyan szánalmas példányai a keresztyénségnek, mert nincs mindenható Krisztusunk. Vannak keresztyén tulajdonságaink és tapasztalataink, de nem bízzuk rá magunkat egészen Jézus Krisztusra. Amikor nehéz körülmények közé jutunk, megszegényítjük az Úr szolgálatát az ilyen beszéddel: "Bizonyára nem tehet semmit." Aztán keservesen fúrunk le a mélybe és magunk próbálunk vizet szerezni. Őrizkedj attól, hogy visszasüllyedve a hitetlenségbe elégtétellel kijelentsd: "Ezt nem lehet megtenni." Nagyon jól tudod, hogy lehet, ha Jézusra nézel. Tökéletlenséged kútja nagyon mély, de szedd össze minden erődet és nézz Őreá!