Skip to main content

12.22 Az Atya vonzása

"Senki sem jöhet énhozzám, csak ha az Atya vonzza" (Jn 6,44).

Amikor Isten vonz engem, akaratom azonnal döntés előtt áll: elfogadom-e azt a kijelentést, amit Isten adott - akarok-e hozzá menni? Szellemi dolgokban vitatkozni szégyenletes. Ne tárgyalj senkivel, amikor Isten szól hozzád. A hit nem az értelem dolga. A hit felelős cselekvés, aminél fogva önként átengedem magam Istennek. Teljesen Istenre hagyatkozom-e és megteszem-e, amit mond? Ha igen, meglátom majd, hogy olyan valóságra építek, ami éppolyan biztosan áll, mint Isten trónja.

Az evangélium hirdetésénél mindig akarati döntésre szólítsd fel az embereket. A hit - hinni akarás. Alá kell rendelnem akaratomat, mégpedig nem egy másik ember rábeszélőképességének, hanem egyenesen Isten felé haladva, bízva benne és abban, amit mondott, amíg semmiben sem hiszek már, amit én tettem, egyedül csak Istenben. Az akadály az, hogy nem akarok bízni Istenben, csak abban, amit ésszel megmérek. Ameddig az érzéseim érvényesülnek, vakon mindent kockára kell tennem. Akarnom kell hinni, ez pedig soha nem történhetik anélkül, hogy erőszakkal el ne különítsem magam régi útjaimtól és a dolgok régi szemléletétől és át ne álljak egészen Isten oldalára.

Minden ember úgy van teremtve, hogy többre törekszik, mint amit meg tud fogni. Isten maga vonz engem és a vele való kapcsolatom elsősorban személyes és nem az értelmemen alapszik. Isten csodájaképpen az én hinniakarásom juttat el a vele való kapcsolatba, és csak azután kezdem megérteni és értékelni ennek a folyamatnak a csodálatos voltát.