Ennek a tragikus házaspárnak a története úgy világít, mint valami jelzőtűz. A Sátán támadást intézett a növekvő gyülekezet ellen, arra törekedve, hogy megrontsa kezdeti dicsőségét. Anániás és Szafira alkalmas eszközök voltak erre, és mindketten benne voltak egy kétszínű cselekedetben. Földet adtak el, és az ár egy részét elvitték ajándékképpen az apostolokhoz, azt a látszatot keltve, hogy az egészet odaadták. Teljesen jogukban állt azt tenni a tulajdonukkal, amit akarnak. Nem kényszerítték őket, hogy bármit is adjanak, még kevésbé, hogy az egészet odaadják, tettük mégis rettenetes következményekkel járt. Mi volt a bűnük?
Ez a szívnek, a belső embernek a bűne volt. Íme, a bölcs ember is int bennünket: "Minden féltett dolognál jobban őrizd meg szívedet, mert abból indul ki minden élet", Péld 4,23.
Ez csalást foglalt magában. Noha csak Szafira mondta ki a hazugságot, mindketten együtt cselekedtek, és így kísérelték meg, hogy becsapják a Szent Szellemet és az apostolokat. Péter felismerte a legrosszabb cselekedetek egyikét, amely a legjobbnak látszott. A mindentudó Istent nem lehet becsapni. Ő a legbensőbb énünkben kíván igazságot.
Benne van ebben a pénz szerelme is, mert a fukarságnak is része volt tettükben. Ez a bűn mindenféle rossznak a gyökere; nem szolgálhatunk Istennek és a mammonnak. Benne van az emberi dicsőség szeretete is. Anániás és Szafira emberi elismerést akartak odaadásukért, úgy, mint Barnabás, anélkül, hogy megfizették volna az árat, amelyet Ő fizetett. Szükségünk van arra, hogy egyedül Istenre tekintsünk, nem másokra, az Ő dicsőségét és dicsőítését keresve.
Mindenek felett bűnüket az Úr félelmének teljes hiányában követték el. Anániás és Szafira arra készültek, hogy próbára teszik a Szent Szellemet, kihíva Istent, hogy ellenük cselekedjen. Nem értették meg, hogy Isten ismeri minden belső indítékukat, és messzemenően törődik velük. Szánalmas magatartásuknak a gyökere az volt, hogy nem tisztelték Istent, a Szent Atyát. Ebből a szomorú történetből írja be Isten a szívünkbe, hogy az Úr félelmével távozzunk el a gonosztól, Péld 16,6.