Skip to main content

04.16 Isten egyedülálló Fia

OLVASNIVALÓ: 
János 8,12-59

AZ ÚR úgy beszélt az Atyáról, hogy az „én Atyám”, ezáltal jelezve azt a különleges kapcsolatot, amely az Atya és a Fiú között létezett. Megfigyelhetjük ebben a szakaszban a hivatkozásokat - „az Atya" és a „ti Atyátok", de Krisztus azt állította, hogy Isten az Ő saját Atyja, különleges értelemben. Krisztus Isten természetének részese. Azt a kifejezést, hogy „én vagyok", sokszor használta a fejezetben. Neki a személyisége olyan, amely teljes magyarázatot igényel. Ellenfelei bizonyára nem érthették meg hitetlenségük miatt. Milyen félelmetes örök következményei vannak annak, ha valaki megtagadja, hogy higgyen Krisztusban.

Atyjával való egyedülálló közösségét látva állíthatta, hogy mindig azokat cselekszi, amik kedvesek neki (29. v.). Kijelenthette ellenfeleinek saját bűntelenségét (46. v.). Így meg volt győződve az előtte álló feladat elvégzéséről, hogy az emberek ettől nem tarthatják vissza (20., 59. v.). Még próféciát is szólhatott halálának a jellegéről, amelynek alá fogja vetni magát (28. v.), ez újabb bizonyítéka istenségének.

Követőire úgy hivatkozott, hogy „tanítványaim". Ők bejutnak annak teljességébe, melyet az Ő követése jelent, ha megmaradnak az Ő Igéjében (31. v.). Figyeljük meg az Ige figyelembevételének és megtartásának fontosságát (31., 51. v.), valamint az Igéjének való ellenszegülés hatásait (37., 43. v.). Nagyra becsüljük-e az Ő Igéjét? Megmaradunk-e abban? Akiket az Úr, mint „tanítványait" ír le, nemcsak megmaradnak az Ő Igéjében (31. v.), hanem szeretik is egymást (13,35), és gyümölcsöt teremnek (15,8).

Noha a farizeusok nem akarták elfogadni a bizonyságtételét az Úr ezt mondta: „az én bizonyságtételem igaz" (14. v.). Azért állíthatta ezt, mert a mennyből jött, és a mennybe kellett visszatérnie. Hivatkozhatott az Atyára is, mint Aki bizonyságot tesz Őróla (18. v).

Az Úr azt mondta, hogy „az én napomat" (56. v.). Ez a nap volt, amelyre Ábrahám sokkal azelőtt várt már, mielőtt az Úr erre a világra született volna. Nem Betlehem volt Jézus létének kezdete. Az Úr mondhatta: „Mielőtt Ábrahám lett, én vagyok" (58. v.). Nem egyszerűen előbb-létezéséről beszél, hanem örökkévaló előzetes létéről. Fenséges személyének csodálata indítson bennünket arra, hogy térdre hulljunk előtte, és mondjuk: „Hiszen urad ő, hódolj hát néki!" (Zsolt 45,12).