PERGÁMUM a pogány világ nagy vallási központja volt. A sok pogány istenség között, akiket imádtak, a legelőkelőbb a gyógyítás istene volt, Aesculapius. Neki az „üdvözítő” címet adták. Tőle, valamint szimbólumától, a kígyótól az ott élő keresztyének különösen iszonyodtak, és környezetük rendkívüli nehézséget jelentett számukra.
Urunk milyen kegyelmes! Mielőtt leleplezi a gonoszt, dicséri azt, ami jó. Elismerte helyzetük különleges nehézségét ott, ahol a Sátán uralkodott. Most is azt mondja azoknak, akik hasonló helyzetben vannak; „Tudom..., hogy hol lakol." Ilyen körülmények között is hűek maradtak, még akkor is, amikor valaki közülük mártírhalált halt.
Igaz az a mondás, hogy emberi társadalom nem létezhetne bizonyos mértékű kompromisszum nélkül. Hogy ez a helyi gyülekezetre is igaz, világos az ilyen megállapításból, mint ez: „A ti szelídlelkűségetek (engedékenységetek) ismert legyen minden ember előtt" (Fil 4,5). Amikor azonban az a kérdés, hogy megalkudjon-e azzal, ami nyilvánvalóan gonosz, olyan dolgokkal, amelyeket Urunk gyűlöl, akkor ott nem lehet megalkuvás (kompromisszum). Luther Mártonnal együtt mondjuk: „Itt állok, mást nem tehetek. Isten legyen segítségemre!"
A pergamumi gyülekezet megalkudott. Befogadták a gonoszságot a gyülekezetbe, és Urunk, akinek szava olyan, mint a kétélű éles kard, amely elválaszt egymástól dolgokat, megfeddi népét ezért. Nincs, és nem is lehet olyan, hogy a gonosz és a jó együtt jár, mert világosság nem lehet közösségben sötétséggel. Az Isten, akit mi imádunk Világosság, és „őbenne egyáltalán nincsen sötétség". Bálám a maga pénzsóvárságával és azzal a kísérletével, hogy megrontsa azt, ami Istené, vagy a nikolaiták a maguk gonosz praktikáival - az ilyenekkel nem lehet kompromisszumot kötni.
Urunk maga fog elbánni a gonosszal, ha nem lesz bűnbánat, de a győztes számára mindig meglesz a belső kör, az elrejtett manna, az Ővele való táplálkozás édessége. Aki „az élet kenyere". Ahogyan a szív ismeri a maga keserűségét, úgy ismerheti meg a titkot is ő egyedül az Úr kegyelmes jótetszésének belső örömét, mert adni fog neki egy fehér kövecskét egy rá írott névvel, amelyet senki más nem tud, vagyis nem tudhat kivéve azt, aki megkapja.