Skip to main content

12.15 Gazdálkodás

„Akik könnyezve vetettek, ujjongva arassanak! Aki sírva indul, amikor vetőmagját viszi, ujjongva érkezzék, ha kévéit hozza!" Zsoltár 126,5-6

A 126. zsoltárban Izráel fiai arra az időre emlékeznek, amikor a hosszú babiloni fogság után visszatértek országukba. Olyanok voltak akkor, mint az álmodók, szájuk megtelt nevetéssel és énekléssel. Még pogány szomszédjaik is arról a hatalmas dologról beszéltek akkortájt, amit az Úr az Ő népével cselekedett.

És, hogy hazaérkeztek, újra meg kellett művelniük földjeiket. De nehézségek támadtak, csak kevés gabonát hoztak magukkal. Dönteniük kellett: vagy felélik ezt, - hiszen végül is a földeken nem termett semmi, amit learathattak volna -, vagy pedig a nagy részét felhasználják vetőmagnak, elvetik abban a reményben, hogy később majd gazdag termést hoz. Ha így döntenek, azt jelenti, hogy a legközelebbi aratásig igen szerényen kell élniük és nagy áldozatot kell hozniuk. Nos, ők ezt választották.

Így azután, amikor a földműves kiment a földjére, és vetette a magot a felszántott földbe, bizony olykor könnyeket ejtett, ha arra gondolt, milyen nélkülözéseket kell még családjával együtt elviselnie a legközelebbi aratásig.

Később azonban, amikor a földek megteltek kalásszal, és az érett kalászok kévéit csűrjébe takarította, könnyei örömre változtak. A gazdag aratás bőven kárpótolta őket minden áldozatért.

Ezt az élményt kapcsolatba hozhatjuk saját háztartásunkkal, ahogyan anyagi javainkkal gazdálkodunk. Megtehetjük, hogy minden pénzünket teljes egészében a magunk kívánságainak kielégítésére használjuk fel, és megvesszük, amit csak szívünk kíván. Vagy pedig élhetünk nagyon takarékosan, és a fennmaradt pénzünket az Úr ügyére fordíthatjuk. Támogathatjuk vele a keresztyén irodalmat, a keresztyén rádiókat, amelyek az evangéliumot terjesztik, a helybeli gyülekezetünket, az evangéliumi munka sok egyéb alkalmát. Ebben az esetben mi magunk szerényebb életmódot folytatunk, hogy a létfontosságú pénzeszközökön kívül mindent az Úr ügyére fordíthassunk. Beérjük jóval szerényebb háztartással, nehogy valahol azért vesszenek el emberek, mert sohasem hallották az evangéliumot.

Mindez az áldozat említésre sem méltó csekélységnek tűnik majd akkor, amikor eljön az aratás ideje. Ha egyetlen ember megmenekül a pokoltól, és a mennyben imádja Isten Bárányát, érdemes minden áldozatra, amit csak hozni lehet e földön.