A sokaság utánamegy Jézusnak, megzavarja a csendjét, és kiköveteli, hogy velük foglalkozzék. Hozzák a betegeiket, gondjaikat és szomjas szívüket. A sokaság gyakran tapintatlan, figyelmetlen, követelőző, erőszakos, önző. Akárcsak mi. Ezek nagyon gyakori bűnök, és megrontják az emberi együttélést. Ha van bennem ebből valami, kérjem Jézust, hogy szabadítson meg tőle! Nem vagyunk tekintettel másokra, nem tudunk várni, lemondani, a másikat előreengedni, önmagunkat megtagadni, a gyengébbet előzékenyen segíteni.

Tanítványait Jézus három lépcsőn vezeti fel, amíg aktív részesei lesznek a kenyérszaporítás csodájának.

Először azt javasolják Jézusnak: Bocsásd el a sokaságot, hadd menjenek és szerezzenek maguknak élelmet! Küldd el őket, oldja meg ki-ki maga a problémáját! S még gondoskodóknak is képzelhetik magukat, hogy ez eszükbe jutott. Gyakori kísértés: lerázni a másik gondját, nehogy nekem kelljen magamra venni azt.

„Isten elküldte az Ő Fiát...kárhoztatta a bűnt a testben: hogy a törvénynek igazsága beteljesüljön bennünk, akik nem test szerint járunk, hanem Szellem szerint" (Róm 8,3).

„A bűnt nem ismertem, csak a törvény által. Mert a gonosz kívánságról sem tudtam volna, ha a törvény nem mondta volna: Ne kívánd!" (Róm 7,7).

Egyszer, amikor Jézus nagy sokaságot tanított és meg is vendégelte őket, csak a férfiak mintegy ötezren voltak. Mit tanulhatunk Jézus, a tanítványok és a sokaság magatartásából?

Salamon fiatalon lett Izrael királya. Uralkodása elején Isten ezt mondta neki: Kérj valamit, megadom neked. Tanulságos, hogy nem a kérésével kezdi válaszát. Előbb hálát ad Isten addigi nagy tetteiért, azután utal arra, hogy Isten tette őt királlyá, nem ő akart az lenni. Majd alázatosan bevallja, hogy alkalmatlannak érzi magát erre a felelős posztra. Ezért azt kéri, hogy képes legyen mindig megérteni, mit akar Isten a néppel. Kormányozza őt mindig Isten, hogy ő is jól tudja kormányozni a népet.

„Azért fogadjátok be egymást, miképpen Krisztus is befogadott minket az Isten dicsőségére" (Róm 15,7).

Pál és Szilász a filippi börtönben ülnek összevert háttal és kalodába zárt végtagokkal. Éjféltájban imádkoznak és énekkel dicsőítik Istent. Hirtelen nagy földrengés támad, az ajtók kinyílnak, a foglyok bilincsei lehullanak. A börtönőr ezt látva öngyilkos akar lenni, mert életével felel a foglyokért. Pál azonban megnyugtatja: mind itt vagyunk. Mire ő:

- Mit tegyek, hogy üdvözüljek?