odaszánás

Nem a külső világban dől el, hogy megnyerjük-e a csatát vagy elveszítjük, hanem az akarat rejtett világában, Isten előtt. Isten Szelleme megragad és arra kényszerít, hogy egyedül maradjak Istennel és Őelőtte megharcoljam a harcom. Amíg ezt meg nem teszem, a külső körülményeimben mindig vereséget szenvedek. Lehet, hogy ez a harc egy percig tart, de lehet, hogy egy esztendeig is! Ez rajtam múlik, nem Istenen. De ezt csak Isten előtt lehet megvívni, és nekem elszántan át kell mennem a lemondás poklán - Isten előtt.

Jézus Krisztus evangéliuma az akaratot mindig döntésre kényszeríti. Elfogadom-e, hogy Isten a bűnre Krisztus keresztjében kimondta a halálos ítéletet? Van-e valami kevés érdeklődés bennem Krisztus halála iránt? Kész vagyok-e magamat azonosítani az Ő halálával, hogy teljesen kiirtsa belőlem a bűn, a világ és önmagam szeretetét? Akarok-e annyira eggyé lenni Jézussal, hogy kész vagyok inkább minden mást elveszíteni, csak Őt el ne veszítsem?

Ha az evangélium hirdetésénél az üdvösség útjára vonatkozó ismereteddel helyettesíted az evangélium hatalmába vetett bizalmat, ezzel megakadályozod, hogy az emberek megtalálják a szellemi valóságot. Jól vigyázz, hogy míg az üdvösség útjáról szóló ismeretedet hirdeted, te magad hiteddel Istenben gyökerezz és Őrá építs! Ne bízz abban, milyen világosan magyarázol, hanem úgy mondd el, hogy közben te magad a Szent Szellemre hagyatkozzál! Bízd rá magad Isten megmentő hatalmának bizonyosságára és Ő a saját életét fogja megteremteni hallgatóid lelkében.

Isten parancsa ez: "Vedd most", nem pedig "nemsokára". Furcsa, hogy ennyire vitatkozunk! Tudjuk, hogy mi a helyes, de kifogásokat próbálunk keresni, hogy ne kelljen mindjárt megtennünk. Nem lehet "nemsokára" felmennünk az Isten által mutatott magaslatra: most kell megtörténnie! Miután az odaáldozás végbement az akaratomban, azután történik meg a valóságban.

Urunk sohasem táplálja előítéleteinket, hanem megöli és teljesen szembefordul velük. Azt képzeljük, hogy Istent nagyon érdeklik a mi különféle előítéleteink. Egészen biztosra vesszük, hogy velünk soha nem tenné meg azt, amit másokkal meg kell tennie. "Isten kénytelen volt nagyon keményen bánni ezzel az emberrel; de azt persze tudja, hogy az én fenntartásaim jogosak." - Meg kell tanulnunk: "Semmit abból!" Ahelyett, hogy a mi pártunkat fogná, Isten szándékosan semmibe veszi sérelmeinket.

Jézus nem mondta, hogy aki hisz benne, az meg fogja tapasztalni Isten teljességének az áldását, hanem - "aki hisz bennem, abból kiárad másokra mindaz, amit tőlem kap". Urunk tanítása mindig ellentétben van az önérvényesítéssel. Az Ő célja nem az ember fejlődése, hanem az, hogy magához hasonlóvá tegye az embert; és Isten Fiára az jellemző, hogy ezért odaadta önmagát. Ha hiszünk Jézusban, nem az számít, hogy ezzel mit nyerünk, hanem amit Ő áraszt ki rajtunk keresztül.