Jóhír (evangélium): Isten velünk van, ki lehet ellenünk?!
VOLTAK PROBLÉMÁK Tesszalonikában. Pál ebben a szakaszban egy nagyon súlyos problémával foglalkozik. Gondosan olvasva meglátjuk, milyen veszedelmesek lehetnek a rossz benyomások.
Nagy Heródest "a zsidók királyának" nevezték, de neki nem volt joga sem a címhez, sem a trónhoz. Edomita volt, egy bábkirály, akit Róma tett királlyá. Sohasem érezte magát biztonságban, állandóan rettegett egy ellene történő lázadástól, és féltékeny volt mindenkire maga körül. Kezéhez sok vér tapadt. Meggyilkoltatta családját és barátait. Mielőtt Újszövetségünkben feltűnik előttünk, sok embert megöletett a Hasmóneus családból, a Makkabeusok leszármazottaiból, akiktől nagyon félt. Lényegében ezek közé az áldozatok közé tartozik saját felesége, Mariamne is.
PÁL APOSTOL megírta második levelét a tesszalonikai szenteknek. Szolgáló társaival együtt melegen üdvözölte azokat, akik kedvesek voltak neki a Krisztusban. „Istenben, a mi Atyánkban és az Úr Jézus Krisztusban" voltak. Ez nem jelentőség nélküli. Voltak, akik rossz szándékkal írtak nekik, azt állítva, hogy leveleik Páltól származnak (2,2). A tesszalonikaiak ezt a levelet nyugodtan valódinak fogadták el. Milyen tapintatosan foglalkozik az apostol megtértjeinek problémáival. Bölcs pásztor volt - méltó a követésre.
PÁL a második levelet a tesszalonikaiakhoz Korintusból írta, körülbelül egy évvel az első levél megírása után. Bár a kritikusok arra törekedtek, hogy a két levél stílusában és taralmában mutatkozó különbségeket hangsúlyozzák, sokkal több olyan bizonyíték van, ami azt jelzi, hogy mindkettő a pogányok apostolának munkája. Szembetűnő hasonlóság van mindkettőnél a kezdő üdvözlésekben - mindkettő köszöntést tartalmaz Páltól, Szilvánusztól és Tlmóteustól, akik munkatársai voltak az evangélium ügyében. A levelet a következőképpen lehet felosztani:
Ma már egyes barlangokon egy dísztábla van a Betlehemhez közeli mezőkön, amelyen ez olvasható: "Isten nagy alászállásának kijelentése először a pásztoroknak adatott, a bűnösök legszegényebbjeinek. Isten szava még mindig igaz, hogy Ő meglátja azokat, akik töredelmes szívűek, és velük fog lakni." Milyen igaz ez!
ITT PÁL azzal foglalkozik, hogy hogyan viszonyuljanak a hívők a vénekhez, egymáshoz és a kívülvalókhoz. Ismerjék el a véneket, és megkülönböztetetten szeressék őket (5,12-13). Ezt nehéz munkájukért tegyék, és a terhek miatt, amelyeket hordoznak, amikor munkálkodnak a gyülekezetben. Ha az ilyen embereket helyesen értékelik, akkor a gyülekezet aláveti magát vezetésüknek és tanácsaiknak. Utasítja a hívőket, hogy egymással legyenek békességben (5,13). Ne legyenek hitszakadások egy gyülekezetben, mert ez a bizonyságtételt semmivé és hiábavalóvá teszi.
Öt olyan alkalom van, ahol Mária jelen van és szembetűnő, de nem halljuk, mert ezekben a feljegyzésekben nem beszél. Ez a hallgatni arany ékesszólása. Mária tudja, mikor kell beszélni, mikor kell énekelni, és mikor kell csendben maradni.
PÁL MOST egy további nehézséggel foglalkozik; ez a második eljövetellel függ össze, éspedig annak időrendjével. Ezzel kapcsolatban nyilván Timóteusnak tettek fel kérdést a tesszalonikaiak, aki ezután beszámolt róla Pálnak. Tehát az Úr napjának eljövetelével foglalkozik ebben az igeszakaszban, nem magával az Úr napjával. A Gyülekezet elragadtatása nem témája az ószövetségi kijelenésnek, mert ez azokban az időkben titok volt (1Kor 15,51). Azonban az Úr napja ki volt jelentve az Ószövetségben is: Ézs 2,12; 13,9-11; Jóéi 1,15; Ám 5,18; Sof 1,14.