Jóhír (evangélium): Isten velünk van, ki lehet ellenünk?!
"Követni fog Izráel Istene" (Ézs 52,12).
A tegnapból nyert biztonság. "Isten visszahozza, ami elmúlt" (Préd 3,15). Az év végén buzgón kutatjuk, mit tartogat Isten nekünk a jövőben, és mégis könnyen felébred bennünk a félelem, ha a tegnapra gondolunk. Mai örvendezésünket Isten kegyelmében könnyen tompítja a múlt bűnei és a vétségek emléke. De Isten a múltnak is Istene; azért engedi meg a tegnapra való visszaemlékezést, hogy a jövőre nézve azok segítségével előbbre vigyen minket, nehogy a jelenben felületes biztonságérzésbe ringassuk magunkat.
„Íme, az ajtó előtt állok, és zörgetek: ha valaki meghallja a hangomat, és kinyitja az ajtót, bemegyek ahhoz, és vele vacsorálok, ő pedig énvelem." Jelenések 3,20
Ismét elérkeztünk egy év végéhez, és a türelmes Üdvözítő még mindig az emberek ajtaja előtt áll, és bebocsátást kér. Sokan már régóta váratják Őt. Bárki más már rég feladta volna, és hazament volna. De nem így az Üdvözítő. Ő hosszútűrő, és nem akarja, hogy valaki is elvesszen. Vár arra, hogy egy napon kitárják az ajtót és szívesen fogadják Őt. .
"Egyszer megkérdezte Dávid: Maradt-e még valaki Saul háza népéből, aki iránt hűséggel tartozom Jonatánért?" 2Sámuel 9,1
Méfibóset annak a Saul királynak volt az unokája, aki ismételten megkísérelte megölni Dávidot. Lázadó családból származott, amely joggal várhatta, hogyha Dávid trónra jut, akkor kiirtja. Azonkívül Méfibóset tehetetlen nyomorék volt, mert dajkája leejtette, amikor még kicsiny volt. Az a tény, hogy más házában lakott Lódebárban (ami azt jelenti: „nincs legelő"), arra enged következtetni, hogy teljesen elszegényedett. Lódebár a Jordán keleti partján feküdt, messze Jeruzsálemtől. Tehát nem Méfibóset érdeme volt, hogy Dávid kegyelmét elnyerhette.
"Minden forrásaim tebenned vannak" (Zsolt 87,7).
Urunk nem foltozgatja természetes erényeinket, Ő az egész embert újjá teszi belülről. "Öltözzétek fel az új embert" (Ef 4,24). Vigyázz, hogy természetes emberi életed azt a ruhát vegye fel, amely az új élethez hozzáillik. A belénk oltott isteni élet maga termi meg saját erényeit, nem Ádám erényeit, hanem Jézus Krisztuséit. Figyeld meg, mennyire semmivé teszi Isten a megszentelésed után a természeti erényeidbe és mindenféle képességedbe vetett bizodalmadat, hogy megtanulj Jézus feltámadt életéből táplálkozni.
"Ettől fogva sokan visszavonultak az Ő tanítványai közül és nem jártak többé Ővele" (Jn 6,66).
Amikor Isten Szent Szelleme által megláttatja veled Igéjében, hogy mit akar és a te értelmed és lelked megremeg belé: tudd meg, ha nem jársz annak a látásnak a világosságában, akkor olyan életszemléletnek leszel rabszolgájává, amihez Urunknak semmi köze. A meglátott világossággal szembeni engedetlenség az embert olyan nézetek uralma alá sodorja, amelyek Jézus Krisztustól idegenek.
„Tied vagyunk, Dávid, veled tartunk, Isai fia! Békesség, békesség neked! Békesség segítőidnek, mert megsegít téged Istened!" 1Krónika 12,19
A Dávid felé elhangzó hűségnyilatkozatot tulajdonképpen minden hívőnek át kellene vennie, az Úr Jézus iránti odaadásának kifejezésére. A királyok Királya nem éri be félszívű vagy megosztott hűséggel. Egész szívünket akarja.
„Kóbor kutyát ragad fülön, aki olyan perbe avatkozik, amihez semmi köze." Példabeszédek 26,17
Az Igéből világos, hogy a szóban forgó kutya nem valamilyen barátságos háziállat, amely talán még szívesen is veszi, ha a füle tövét megvakarjuk. Itt az elvadult, morgó kóbor kutyáról van szó, amely gyanakvóan vicsorít mindenkire. Már az is valószínűtlen, hogy annyira meg tudjuk közelíteni, hogy a fülénél megragadjuk. De ha mégis meg tudnánk ezt tenni, akkor kerülnénk csak kétségbeejtő helyzetbe: sem fülénél fogva tartani, sem elengedni nem mernénk.