„Ő pedig vette az öt kenyeret és a két halat, és feltekintett az égre, hálát adott és megtörte a kenyereket és odaadta tanítványainak, hogy tegyék eléjük" (Mk 6,41).

Bármilyen sok tennivalónk van is, igyekszünk naponta néhány alkalommal valamit enni és inni, mert csak így tudunk dolgozni, és csak így maradunk életben. Persze az igazi az (lenne), ha mindig ugyanabban az időben, nyugodtan tudunk (tudnánk) táplálkozni. Könnyen elfelejtjük azonban, hogy az embernek lelke is van, s mivel a lélek nem követelőzik, nem adunk neki táplálékot. Ezért lesz az emberi együttélés gyakran olyan lelketlen, lélek nélküli.

Istentől kapott új évi programunk: ne aggódjatok, hanem imádkozzatok! Nem tudjuk, mit hoz a jövő, és olyan sok rosszat kellett már tapasztalnunk. Ez könnyen aggodalmaskodóvá tesz. Erre gyógyszer a hittel elmondott imádság.

„Én, János, testvéretek és társatok Jézussal a szenvedésben, a királyságban és az állhatatosságban, a Patmosz nevű szigeten voltam az Isten Igéjéért és Jézus bizonyságtételéért. Szellemben elragadtattam az Úr napján, és hátam mögött hatalmas hangot hallottam, mintha trombitáltak volna, amely ezt mondta: »Amit látsz, írd meg egy könyvben«." Néha kívánjuk, hogy bárcsak Isten megint így szólna hozzánk, talán egy huszadik századi börtöncellában fogva tartott szolgáján keresztül. Az isteni világosság új sugarát villantva az előttünk levő útra, a mai, egyre erősödő szellemi zűrzavar közepette.

Ismét elérkeztünk egy év végéhez, és a türelmes Üdvözítő még mindig az emberek ajtaja előtt áll, és bebocsátást kér. Sokan már régóta váratják Őt. Bárki más már rég feladta volna, és hazament volna. De nem így az Üdvözítő. Ő hosszútűrő, és nem akarja, hogy valaki is elvesszen. Vár arra, hogy egy napon kitárják az ajtót és szívesen fogadják Őt. .

A tegnapból nyert biztonság. "Isten visszahozza, ami elmúlt" (Préd 3,15). Az év végén buzgón kutatjuk, mit tartogat Isten nekünk a jövőben, és mégis könnyen felébred bennünk a félelem, ha a tegnapra gondolunk. Mai örvendezésünket Isten kegyelmében könnyen tompítja a múlt bűnei és a vétségek emléke. De Isten a múltnak is Istene; azért engedi meg a tegnapra való visszaemlékezést, hogy a jövőre nézve azok segítségével előbbre vigyen minket, nehogy a jelenben felületes biztonságérzésbe ringassuk magunkat.

Urunk nem foltozgatja természetes erényeinket, Ő az egész embert újjá teszi belülről. "Öltözzétek fel az új embert" (Ef 4,24). Vigyázz, hogy természetes emberi életed azt a ruhát vegye fel, amely az új élethez hozzáillik. A belénk oltott isteni élet maga termi meg saját erényeit, nem Ádám erényeit, hanem Jézus Krisztuséit. Figyeld meg, mennyire semmivé teszi Isten a megszentelésed után a természeti erényeidbe és mindenféle képességedbe vetett bizodalmadat, hogy megtanulj Jézus feltámadt életéből táplálkozni.

Méfibóset annak a Saul királynak volt az unokája, aki ismételten megkísérelte megölni Dávidot. Lázadó családból származott, amely joggal várhatta, hogyha Dávid trónra jut, akkor kiirtja. Azonkívül Méfibóset tehetetlen nyomorék volt, mert dajkája leejtette, amikor még kicsiny volt. Az a tény, hogy más házában lakott Lódebárban (ami azt jelenti: „nincs legelő"), arra enged következtetni, hogy teljesen elszegényedett. Lódebár a Jordán keleti partján feküdt, messze Jeruzsálemtől. Tehát nem Méfibóset érdeme volt, hogy Dávid kegyelmét elnyerhette.