Vannak idők, amikor békességünk tájékozatlanságon alapszik; ha azonban ráébredünk a véres valóságra, az élet tényeire, belső békességünk lehetetlenné válik - kivéve, ha Jézustól kaptuk. Amikor Urunk békességről beszél, akkor békességet teremt. Szavai mindig "szellem és élet". Befogadtam-e valaha, amit Jézus ígért? "Az én békességemet adom nektek" - ez a békesség tölt el bennünket, ha Krisztus ábrázatát szemléljük és nyugalmát észleljük.

Olyan Ige ez, amelyen érdemes elgondolkodnunk, és olyan szándék, amelyért érdemes imádkoznunk! Olyan célt tűzzünk magunk elé, ami maradandó.

Ez tükröződik vissza az Újszövetségben, amikor az Úr Jézus azt mondja: „Én választottalak ki, és rendeltelek titeket arra, hogy elmenjetek és gyümölcsöt teremjetek, és gyümölcsötök megmaradjon" (Jn 15,16).

Mindnyájunknak az örökkévalóság számára kell építkeznünk.

Amíg át nem adjuk életünket minden apró részletéig, addig nem ismerjük meg az önzetlenség örömét. A legnehezebb átadni magunkat: "Megteszem, ha..." "Ó, igen, azt hiszem oda kellene szentelnem az életemet Istennek." Az ilyen beszédből hiányzik az önzetlenség öröme.

Ázsiában Pál közel volt a halálhoz. Nem tudjuk pontosan, mi történt vele, mindenesetre olyan komoly veszedelemben volt, hogy ha megkérdeztük volna tőle: „élet vagy halál ez számodra?", bizonyára azt felelte volna: „halál".

A legtöbb embernek, akiket Isten felhasznál, életükben legalább egyszer van ehhez hasonló tapasztalata. Isten nagy embereinek az életrajzai gyakran számolnak be csodálatos megmenekülésről súlyos betegségből, balesetből vagy személyes támadásokból.

István egy missziós állomáson nőtt fel. Már kisgyerek korában vallást tett az Úr Jézusba vetett hitéről, és voltak, akiket ő vezetett az Úrhoz. Mikor az Egyesült Államokba került, hogy ott járjon főiskolára, eleinte jó bizonyságot tett hitéről. Később azonban kezdett távolodni az Úrtól. Hideg és közönyös lett. Játszadozott a bűnnel, és hamarosan keleti vallásokkal kezdett foglalkozni.

Urunk itt ezzel a képpel világítja meg az imádságot: amikor a jó gyermek jót kér. Úgy beszélünk az imádságról, mintha Isten a meghallgatásnál nem venné figyelembe hozzá való viszonyunkat (Mt 5,45). Ne mondd soha, hogy Isten nem akarja megadni, amiért imádkozol! Ne ülj le csüggedten, hanem keresd meg az okát, nézd meg a lajstromot: szerinte való viszonyban vagy-e feleségeddel, férjeddel, gyermekeiddel, társaiddal - "jó gyermek" vagy-e ezekben? "Ó, Uram, ingerült és mogorva voltam, de szükségem van a te szellemi áldásaidra".

Rosszat csinál az, aki a forrást víztartókra cseréli, főleg, ha repedezett falú a ciszterna. A forráson keresztül a földből hűvös, tiszta, üdítő víz bugyog elő. A ciszterna pedig mesterséges tartály a víz tárolására. A víz meglangyosodhat és megposhad benne. És ha a fala repedezni kezd, a víz elszivárog, és szennyeződések szűrődnek be.

Jézus nem mondta, hogy "álmodozz titkon Atyádról", hanem ezt: "imádkozz titkon a te Atyádhoz". Az imádkozáshoz akaraterő kell. Miután beléptünk titkos kamrácskánkba és bezártuk az ajtót, a legnehezebb imádkozni. Nem tudjuk összpontosítani a figyelmünket, ide-oda kalandozó gondolataink megzavarnak. A nagy harc azért folyik, hogy legyőzzük belső szétszórtságunkat. Uralkodnunk kell gondolatainkon, egész akaratunkat az imádságra kell összpontosítanunk.