Skip to main content
OLVASNIVALÓ: 
Máté 15,1-31

A KÁNAÁNI ASSZONY nyilvánvalóan valódi szükséget szenvedett; lányát kegyetlenül gyötörte egy démon. Első látásra mégis úgy tűnt, nem kap segítséget. Kérése először az Úr hallgatásával találkozott, és amikor később beszélt vele, megállapításai egyáltalán nem voltak bátorítóak. Tanítványainak, akiket foglalkoztatott az asszony ügye, ezt mondta: „Nem küldettem..."; neki pedig további könyörgésére így válaszolt: „Nem jó..." Nem arról van szó, hogy hiányzott nála valahogyan a szánalom az asszony vagy gyermeke iránt. Az akadály, hogy segíthessen rajta, az asszony eredeti közeledésének módja volt. Úgy szólította meg, hogy „Dávid Fia" - az Ő legjellegzetesebben zsidó címén. Mások is így tettek, és azonnal áldásban részesültek (9,27; 20,30-31). Azok azonban zsidók voltak, az asszony viszont pogány. Nem volt joga semmit sem kérnie tőle, mint Dávid Fiától. Közeledésének alapja helytelen volt.

Az Úr szelíden megérteti vele a kívülálló helyzetét, amilyen az asszonyé is volt. Helyzetét a háznép ölebéhez hasonlította a gyermekekkel szembeállítva (akik Izráel népét jelentették). Az asszony hite hatalmasan mutatkozott meg a válaszában. Nem mondott ellent, de Jézus szavait fordította vissza, hogy esetét alátámassza. Megragadta azt a témát, amire Ő rávezette, és a hit alázatos bátorságával azt küldte vissza a válaszában. Felismerve most már igazi helyzetét Őelőtte, rámutatott, hogy még a kutya is számíthat a maga porciójára. Nincs szándékában megfosztani Izráelt bármilyen kiváltságától. Nem igényelte a „gyermekek" részét. Mégis biztos volt benne, hogy kérheti a „morzsákat". A Jézusba vetett hite olyan nagy volt, hogy csupán a morzsákhoz hasonlította azt a hatalmat, amelyre az Úrnak szüksége van, hogy gyermekét meggyógyítsa. Nagy volt a hite. Jákobhoz hasonlóan tusakodott Ővele és felülkerekedett, „Legyen... akaratod szerint" - mondta Ő. Először úgy tűnt, hogy megtagadja az asszonytól a legkisebb kegyet is; most megnyitja számára erőforrásainak hatalmas kincsesházát, és meghívja, hogy vegyen el mindent, amire szüksége van.

Isten adjon nekünk hitet, hogy „szüntelen imádkozzunk" (1Tesz 5,17). Ne feledjük: az Ő késlekedése a válasszal nem jelent feltétlenül megtagadást!