Skip to main content
OLVASNIVALÓ: 
Máté 21,17-22,14

JÉZUS ÉS tanítványai egyik reggel korán elhagyták Betániát. A friss, tavaszi levegőben az Úr megéhezett. Az út mentén egy magányos fügefa nőtt a sziklás talajban. Nem volt fügeérés ideje, de a fa, amelyet lombok borítottak, felkeltette a figyelmét. Jól ismert dolog, hogy a fügefa lombjai a gyümölcsöt követően bontakoznak ki. Ez a fa idő előtt hozta elő lombjait, azt ígérve, hogy alatta gyümölcs van.

Az Úr azonban „csak levelet" talált (21,19). Lombozata megtévesztő volt, de gyümölcsöt nem talált alatta. Jézus kiadott egy parancsot és a fa azonnal száradni kezdett. A tanítványok semmi szokatlant nem vettek észre és továbbmentek. A következő reggel történt, hogy észrevették Krisztus szavának hatását (Mk 11,20-21).

Az Ószövetségből a fügefát Izráel nemzetének szimbólumaként használták (Jóél 1,7). Az Úr ezért választotta a fügefa idő előtti és terméketlen kihajtását olyanok jelképéül, akik vallásuk és rituális formaságaik ellenére teljesen nélkülözik az igazság gyümölcseit, amelyek nélkül a pusztán külsőséges formaságok több mint haszontalanok. A fügefa levelei arra szolgálnak, hogy megpróbálják elfedezni igazi mezítelenségüket Isten előtt, ahogyan fügefaleveleket használt a férfi és a nő az Édenben, hogy elleplezze mezítelenségét (1Móz 3,7). A fának tehát pusztulnia kellett.

Izgalmas emlékezni arra, hogy nekünk, akiknek egykor „csak levelei" voltak, Isten bemutatta „Jézust egyedül" (Mt 17,8). Ő azt mondta, hogy „csak higgy" (Lk 8,50). Szembekerülünk azonban a kérdéssel, hogy csak beszélünk-e, vagy a Szellem gyümölcse (Gál 5,22-23) valóban megterem-e az életünkben?

Az Úr ezután beszélt önigaz népének, különösen pedig vezetőinek tévelygéséről (21,45). A két fiú példázatában (21,28- 32) szembeállította őket és engedelmességük zajos hangoztatását a kitaszított sokaságéval, akik bűnbánatot tartottak és üdvösséget nyertek János szolgálata alatt. A szőlőskert példázatában (21,33- 46) az ő felelősségükről beszélt, és hogy azt nem töltötték be. A menyegző példázatában (22,1-14) evangéliumi kiváltságaikat írta le. Ők voltak az első meghívottak, de elutasították, hogy eljöjjenek.

Nézzük meg, hogy hitvallásunk valóságos-e, hogy felnövünk-e felelősségünkhöz, és értékeljük-e sok kiváltságunkat!