AZ ELŐÍTÉLETET nehéz legyőzni, különösen, ha isteni kijelentésen alapszik. Ez magyarázza meg Péter dilemmáját. A judaizmusban nevelkedett fel, állandóan kötődött a szertartási tabukhoz (14.v.) és népének hagyományos elkülönültségéhez (28. v.), de ő egyike a kiválasztottaknak, hogy hirdesse: a pogányoknak, valamint a zsidóknak most már egyenlő joguk van az evangélium teljes áldásához (43. v.).
Hogyan lehet egy szigorú zsidó mélyen gyökerező előítéletét letörni? Isten módszere, amely fokozatos és gyengéd, nagyon tanulságos. Mindenek előtt az ApCsel 8 eseményei világossá tették, hogy a samaritánus hívők semmiképpen sem alacsonyabb rendűek a zsidó tanítványoknál. Aztán Isten gondoskodása elvezette Pétert addig, hogy megszálljon egy tímárnál, akinek a foglalkozása botránkozás volt egy zsidó számára, mivel azzal járt, hogy állati tetemekkel kerüljön érintkezésbe (6. v.). Ez önmagában is elmozdulást jelentett a merev júdaizmustól. Ezután jön a háromszor ismétlődő látomás (9-16. v.). Figyeljük meg, hogy két látomás a fejezetben az imádkozás idején történik (9.30. v.). Isten gondolata csak az előtt a hívő előtt tárult fel, aki sok időt tölt el egyedül az Urával. Péter látomása a zsidó-pogány elkülönülés végét szimbolizálja, de a Gyülekezetnek néhány nagyszerű jellegzetességét is sugallja. A lepedő összegyűjt tisztát és tisztátalant (12. v.), ahogyan minden hívő, fajra való tekintet nélkül egy Krisztus Jézusban (Gál 3,28). Ezt isteni megtisztítás tette lehetővé (ApCsel 10,15), mert csak a Golgota alapján nyerünk bűnbocsánatot és befogadást (Tit 3,5-6). A lepedő eredete (ApCsel 10,11.16) arra emlékeztet bennünket, hogy a Gyülekezet isteni eredetű, és dicsőséges elragadtatás vár rá mennyei otthonába (Fil 3,20).
Mindezek a dolgok, alkalmas időben a küldöttek megérkezésével együtt (17-22. v.), valamint a Koméliusz látomásáról szóló beszámoló (30-33. v.) meggyőzi Pétert, hogy az Úr van munkában. Ezért fenntartás nélkül hirdeti a jó híreket a buzgó hallgatóságnak, hangsúlyozva Isten pártatlanságát, 34-35. v.), Krisztus általános uralmát, 36. v.), valamint az evangélium megragadó „mindenkire" vonatkozását (43. v.) Isten félbeszakítja a találkozót, hogy hozzájárulását adja Péter hűséges cselekedetéhez (44. v.). Bárcsak Ő, Aki „mindenek Ura", megóvna bennünket az igeszerűtlen előítéletektől az ő Szellemének segítsége által, és lehetővé tenné számunkra is Péterhez hasonlóan, hogy üdítő módon megláthassuk a nyilvánvaló áldást érte végzett bizonyságtételünkön.