„Saultól viszont eltávozott az Úr Szelleme, és rossz szellem kezdte gyötörni, amelyet az Úr küldött.'' 1Sámuel 16,14
Vannak olyan versek a Bibliában, amelyek látszólag rossz cselekedeteket tulajdonítanak Istennek. Mikor például Abimelek három évig uralkodott Izráelben, akkor „Isten egy gonosz szellemet küldött Abimelek és Sikem polgárai közé" (Bír 9,23). Aháb király idejében Mika így szólt az istentelen királyhoz: „Íme, így adott az Úr hazug szellemet valamennyi prófétád szájába" (1Kir 22,23). Jób pedig az Úrnak tulajdonította valamennyi veszteségét, amikor ezt mondta: „Ha a jót elfogadtuk Istentől, a rosszat is el kell fogadnunk" (Jób 2,10). És az Úr maga is így szól az Ézsaiás 45,7-ben: „...én szerzek békességet, én teremtek bajt."
Másfelől tudjuk, hogy Isten, éppen mert szent, nem cselekedhet gonoszt, és nem is hagyhatja büntetlenül azt. Semmiféle bűn, betegség, szenvedés vagy halál nem az Úrtól származik. Ő világosság, és nincs benne semmi sötétség (1Jn 1,5). Elképzelhetetlen, hogy olyasminek az okozója legyen, ami ellentmond tökéletességének.
Egyéb igehelyekből kiderül, hogy a Sátán a betegség, szenvedés, szerencsétlenség és rombolás okozója. Jób veszteségeit és rettenetes fájdalmait a Sátán okozta. Az Úr Jézus mondotta, hogy a meggörnyedt asszonyt tizennyolc éven át a Sátán kötözte meg (Lk 13,16). Pál úgy beszélt a testébe adatott tövisről, mint „a Sátán angyalá"-ról (2Kor 12,7). Az emberiség minden szenvedése mögött a Sátán a mozgató erő.
De hogyan egyeztethetjük össze mindezt azokkal az igeversekkel, amelyek Istenről, mint a gonosz okozójáról beszélnek? A magyarázat egyszerű: a Biblia gyakran Isten cselekedetének mondja azt, amit Isten megtörténni enged. Különbség van Isten „direkt" (cselekvő) és „permissziós" (megengedő) akarata között. Gyakran megengedi, hogy az Övéi olyan tapasztalásokat éljenek át, amelyeket önmagától sohasem rendelt volna számukra. Megengedte, hogy Izráel negyven évig vándoroljon ide-oda a pusztában, holott direktív akarata az volt, hogy - ha engedelmeskednek neki - sokkal hamarabb érkezzenek az ígéret földjére.
De még ha Isten meg is engedi a démonok és emberek munkálkodását, az utolsó szó mégis mindig az övé. Mindent úgy irányít, hogy az az Ő dicsőségére és azoknak áldásul szolgáljon, akiknek azt az eseményt át kell élniük.