Jézus három képet tesz ebben az igében egymás mellé: „íme, az ajtó előtt állok, és zörgetek..." Kitűnik ebből, hogy a mi bezárt életünkön kívül is van még valami. Nem annyi a valóság, amennyit látunk belőle. Ott kívül is van valaki, aki engem keres, mert nálam zörget. Sokféleképpen tud jelt adni önmagáról: kezembe kerül egy Biblia, beszél egy hívő munkatársam róla, elgondolkozom egy temetés után, egy csalódást követően megkérdezem, mi is az életem értelme...

„Mikor még Péter ezt a beszédet mondta, leszállt a Szent Szellem mindazokra, akik hallgatták az Igét" (Csel 10,44).

Valaki ezt mondta: elköltöztem otthonról, végre a magam életét akarom élni - s otthagyta a családját, sok problémát hagyva maga mögött. Másvalaki: nekem túl nagy megkötöttség a házasság, kiszálltam, a magam életét akarom élni, hetente egyszer találkozom a gyerekekkel, s nekem ez így jó.

„Mert Istennek beszéde élő és ható; élesebb minden kétélű kardnál, és szétválasztja a lelket és a szellemet" (Zsid 4,12).

„Az Isten szeretete kiáradt a szívünkbe a Szent Szellem által, Aki adatott nékünk" (Róm 5,5).

Mindenkire jellemző, hogy mire emlékszik és mit felejt el (illetve mit szeretne elfelejteni) a múltjából. A legtöbben emlékeznek az elszenvedett sérelmeikre és a véghezvitt hőstetteikre. Ezeket aztán többféle változatban adják elő, s lassan maguk sem tudják, hogy pontosan mi hogyan is történt. De szeretjük elfelejteni a kellemetlen emlékeket, kudarcokat, hibákat, bűnöket. Ezek aztán néha előtörnek egy-egy álomban vagy váratlan pillanatban, de újra lenyomjuk őket a tudatalattiba.

Különös megfigyelés a Bibliában: Isten a benne hívőkre való tekintettel néha másokat is sok jóban részesít.

Jákob búcsúzik az apósától, Lábántól, akinek a juhait sokáig ő gondozta. Lábán nézi a megnövekedett nyájat, és ezt mondja: megtudtam, hogy teérted áldott meg engem az Úr.

Több király elmegy szorult helyzetben tanácsot kérni Elizeus prófétához. Ő ezt mondja: „ha nem nézném Jósáfátnak, Júda királyának a személyét, rád sem tekintenék." (2Kir 3,14)

„És hitt a nép és megértette, hogy meglátogatta az Úr Izrael fiait és megtekintette nyomorúságukat. És meghajtották magukat és leborultak" (2Móz 4,31).

A nép állapotában semmi lényeges változás nem következett be. Csak Mózes és Áron tettek bizonyságot arról, hogy a több mint négyszázéves időszak alatt Isten nem feledkezett meg róluk. Ez elég volt. Imádattal borultak le.