„Atyám, dicsőítsd meg a Te nevedet!" (Jn 12,28).

Verne Gyula A tizenöt éves kapitány című regényében van egy megdöbbentő jelenet. A hajó szakácsa bosszúból elhelyez egy nagyobb vasdarabot a hajó egyetlen még működő iránytűje mellett, és az megzavarja a műszert, másfelé haladnak, mint gondolják, egyenesen ellenségeik karjába, a pusztulásba. De ezt senki sem veszi észre.

Mindig tanulságos megfigyelni, hogyan munkálkodik Isten egy ember életében. Hogyan lép kapcsolatba velünk, hogyan változtatja meg jó irányba valaki gondolkozását, jellemét, tevékenységét, akinek korábban semmi kapcsolata nem volt Istennel, vagy egészen másként gondolkodott róla. Figyeljük meg ezt most néhány napon át Pál apostol személyén!

„A város pedig tiszta arany, tiszta üveghez hasonló" (Jel 21,18).

„Köszöntenek titeket az összes szentek, mindenek felett pedig a császári udvarból valók" (Fil 4,22).

Ez a megjegyzés egy családfa névsorában olvasható. Különös közbeszúrás, különös ismertetőjegyük azoknak, akiket ott említ. Később megemlíti még: Istentől volt ez a harc.

„Mint ismeretlenek és mégis ismeretesek, mint halálra váltak és íme élők, mint ostorozottak, de meg nem ölettek, mint bánkódók, de mindig örvendezők, mint szegények, de mégis sokakat meggazdagítók, mint akiknek semmijük sincs, de mégis minden az övék" (2Kor 6,9).

Vannak emberek, akik gyakran menekülnek a jelen feladatai elől a múltba vagy a jövőbe. Nincsenek ott igazán, ahol vannak, mert az eszük már a következő feladaton jár. Vagy éppen elmerengenek a múlt dicsőségén, vagy bénítják őket a múlt kudarcai, s nem haladnak az éppen soron következő feladattal. Hiányzik a jelen az életükből. Halogatják a feladatok megoldását, vagy már ma cipelni akarják a holnap terhét is, aggóddalmaskodnak.