Ez a mondat tulajdonképpen az előbbi fokozása. Ott arról volt szó, hogy Isten ránéz, mintegy rámosolyog megbocsátóan az emberre, itt pedig arról, hogy állandóan ránéz, szemmel tartja, folyamatosan egymás színe előtt élnek, együtt élnek. Az Isten és a kegyelmet nyert ember tartós közösségét fejezi ki. Isten azt ígéri itt, hogy a benne hívők soha nem a háta mögött, hanem színe előtt élhetnek, és ebben az állapotban békességük lesz.

„Testvérem, Saul, az Úr küldött engem, Jézus, aki megjelent neked az úton, amelyen jöttél" (Csel 9,17).

„Ott jelenek meg neked és szólok hozzád a fedél tetejéről, a két kérub közül, melyek a bizonyság ládája fölött vannak" (2Móz 25,22).

Az ároni áldás három ikerkérésből áll, amelyeknek első fele arról szól, mit tegyen veled Isten, a másik fele, hogy mit adjon.

Istennek nincs olyan orcája, arca, mint a mienk, de a szentíró csak ilyen emberszabású képpel tudja kifejezni, amit akar. Itt arra utal, hogy akkor szokott felragyogni egy ember arca, ha megpillant valakit, akit szeret, és rámosolyog. Tudjuk a Szentírásból, hogy bennünk semmi nincs, amiben Isten gyönyörködhetne, ami őt „mosolyra deríthetné".

Isten megparancsolta Áronnak, hogy mint főpap, ezekkel a szavakkal áldja meg a népet. Ez az áldás csaknem minden istentisztelet végén elhangzik, egy-egy sora azonban nehezen érthető.

Mi az áldás? A Biblia szerint minden testi és lelki jónak a foglalata, amit Isten az embernek adhat. Nem azért adja, mert az megérdemli, meghálálja, hanem mert szüksége van rá. Az áldás ajándék, amit Isten szeretetből ad, ha akar.

„Elragadtattam Szellemben az Úr napján" (Jel 1,10).

„Ha egy meghalt mindenkiért, tehát mindenki meghalt" (2Kor 5,15).

Gyakori bűnünk, hogy az illető távollétében megtárgyaljuk hibáit, gyengeségeit, és elítéljük. Isten ezt nagyon rossznak tartja.