Nem elsősorban attól kell tartanunk, hogy Istenben való hitünk károsodik, hanem attól, hogy belső állapotunk kárt szenved. "Őrizzétek meg azért lelketeket és ne csalárdkodjatok" (Mal 2,16). Lelki-szellemi alkatunknak félelmetes hatásai vannak. Ez az az ellenség, amely bensőnkbe hatol és eltéríti gondolkozásunkat Istentől. Van olyan kedélyállapot, amelyet nem szabadna megtűrnünk magunkban.

Ne engedd meg magadnak a gondolatot, hogy az élet felszínén levő dolgokat nem Isten rendelte el. Azok ugyanúgy Istentől valók, mint a mély dolgok. Nem az Istennek átadott szíved veti meg azt, hogy természetesen élj, hanem az a vágyad, hogy másokban ezt a benyomást keltsd: te nem vagy felszínes. Ez biztos jele szellemi önhittségednek. Vigyázz, nehogy megvetés támadjon benned - mindig erről az oldalról jön -, és élő szemrehányásként járj a többiek közt, mert ők természetesebbek mint te. Őrizkedj attól, hogy mély embernek tüntesd fel magad.

Amikor a fiatal szoprán énekesnő első ízben szerepelt az opera színpadán, egyik kritikusa azt írta róla, hogy kiváló hangja még jobb lett volna, ha egyszer már szerelmes lett volna. Fölfedezte, hogy hiányzott belőle a szeretet. Éneke nyilvánvalóan technikailag tökéletes volt, de hiányzott belőle a melegség.

Mi is végigjárhatjuk az életet, és megtarthatunk minden szabályt. Lehetünk becsületesek, megbízhatóak, igazságosak, nagyvonalúak, energikusak és alázatosak. Mindezek azonban nem pótolhatják a szeretet hiányát.

Jézus Krisztus halála Isten akaratának történelmi beteljesülése volt. Helytelen dolog, hogy Jézus Krisztust mártírnak tekintsük. Halála nem egy vele történt szerencsétlenség, amit meg lehetett volna akadályozni. Halála volt földre jövetelének a célja.

Micsoda nagyszerű pillanat lesz! Az egész világon minden térd meghajlik majd Jézus Krisztus szent nevére. És minden nyelv vallja majd, hogy Ő az Úr! Isten így döntött, és bizonyos, hogy így is lesz!

De jól jegyezzük meg: ez nem egyetemes megváltást jelent. Pál ezzel nem arra utal, hogy végül majd minden teremtett lény elismeri Krisztust élő, szerető Urának. Végső soron minden teremtmény kénytelen lesz elismerni majd a Jézus Krisztusról szóló igazságot.

A„filozófia" (bölcselkedés) szón alapjában véve a bölcsesség szeretetét értik, van azonban egy tágabb jelentése is, mégpedig a valóságnak és az élet értelmének a kutatása.

Őrizkedj attól a kellemes elképzeléstől, hogy Isten mint kedves és szerető Atya, persze, hogy megbocsát nekünk. Az Újszövetségben sehol nincs helye az ilyen gondolkozásnak. Isten egyetlen alapon bocsáthat meg nekünk: Krisztus keresztjének borzalmas tragédiája alapján. Más indokot keresni a bűnbocsánatra öntudatlan istenkáromlás. Isten csak Krisztus keresztje által bocsáthatja meg a bűnt és helyezhet vissza minket kegyelmébe, más mód nincs rá! Az a bűnbocsánat, amit mi olyan könnyen tudunk venni, a Golgota haláltusájába került.

Közülünk nagyon kevesen vannak, akiket Ő meggyőzhetett bűn tekintetében. Ismerjük azt a belső zűrzavart a rossz miatt, amit tettünk. De ha a Szent Szellem meggyőz bűn tekintetében, ez elfeledtet velünk minden földi kapcsolatot és csak azt az egyet hagyja meg: "Egyedül Te ellened vétkeztem" (Zsolt 51,4). Amikor valaki így győződött meg a bűnről, lelkiismerete hatalmasan tudtára adja, hogy Isten nem bocsáthat meg neki; ha megbocsátana, akkor az embernek erősebb igazságérzete lenne, mint Istennek.