Akik frissen éltük át Isten megváltó kegyelmét, úgy véljük, a hit oly egyszerű és csodálatos, hogy mindenki hihet az Üdvözítőben, ha elmondjuk neki, mi történt velünk. Ehelyett azonban meg kell állapítanunk, hogy sértődötten, bizalmatlanul, néha ellenségesen reagálnak. Mintha becsaptuk volna őket. És ilyenkor gyakran úgy viselkedünk, hogy mi magunk leszünk akadályok az Úr Jézushoz vezető úton. Olykor heves vitába keveredünk velük, vagy elkülönítjük magunkat tőlük.

A szövegösszefüggésben Ézsaiás próféciája felvillantja azt a nagy örömöt, amivel Isten választott népe visszatér majd hazájába a hetvenéves babiloni fogság után.

De értelmezhetjük ezt a későbbi jövőre is. Izráel helyreállítására, amikor a Messiás őket a világ minden részéből visszavezeti az országba. Ez is nagy öröm ideje lesz!

Márta hitt abban a hatalomban, amivel Jézus Krisztus rendelkezett, hitte, hogy meggyógyíthatta volna a bátyját, ha ott lett volna. Azt is hitte, hogy Jézust különös mély bizalom kapcsolja össze Istennel és amit kér, Isten megadja neki. De neki magának lett volna szüksége arra, hogy bensőségesebb, személyesebb legyen a bizalma Jézus iránt. Hite programjának beteljesedését a jövőbe helyezte. Jézus azonban tovább vezette őt, amíg hite személyes tulajdonává nem lett, végül aztán lassan sajátos örökséggé erősödött meg: "Igen, Uram, hiszem, hogy te vagy a Krisztus!"

A lelkiismeret belső ellenőrzés, amit Isten az emberbe helyezett, hogy a helyes magatartást jóváhagyja, és ami rossz, az ellen tiltakozzék. Mikor Ádám és Éva vétkezett, a lelkiismeretük elítélte őket, és hirtelen észrevették, hogy mezítelenek.

Ha Isten téged eszközévé készít fel, akkor sok olyan tapasztaláson visz át, amelyek egyáltalán nem neked vannak szánva. Csak mert használhatóvá akar tenni az Ő kezében, képessé arra, hogy megértsd, mi megy végbe más lelkekben, azért visz át dolgokon, hogy soha ne lepődj meg, bármivel kerülsz is szembe. Nem tudsz bánni ezzel az emberrel! Miért nem? Isten elég alkalmat adott már neked, hogy ezen a vonalon is áthasson az Ő igazsága, de te eltűntél, mert ostobaságnak találtad, hogy időt szentelj ilyesmire.

Alapvetően fontos, lehetőséget adni embereknek arra, hogy Isten igazsága szerint cselekedjenek. A felelősség mindig az egyes emberé marad; te nem helyettesítheted, neki magának önként kell határoznia: de az evangélium üzenetének mindig cselekvésre kellene ösztönöznie az embereket. Ha a cselekedni nem akarás megbénít valakit, élete megreked, de amikor végre cselekszik, más emberré lesz. Ez az a balgaság, ami százaknak útját állja, akiket már meggyőzött Isten Szelleme. Amint belevetem magam a cselekvésbe, azonnal megelevenedem. Minden egyéb csak létezés.

Régebben a legtöbb polgári családban a nappali szoba asztalán volt a nagy, díszes családi fényképalbum vattával bélelt bőrbe kötve, dúsan aranyozva. Lapjai aranyszegélyes, virágmintás, fényes keménypapírból készültek. És minden oldalán több bemélyedés volt található, amelyekbe fényképet lehetett tenni.

Ha a vendégek az albumot nézegették, gyakran így szóltak: „Ó, Henrik éppen olyan, mint a nagyapja." Vagy: "Zsófián meglátszik, hogy a családhoz tartozik."

Ezek a szavak azt jelentik ki, hogy saját magam töröm össze függetlenségemet és alárendelem magam az Úr Jézus felsőbbségének. Senki sem teheti ezt meg helyettem, nekem magamnak kell megtennem. Lehet, hogy Isten eljuttat eddig a pontig 365-ször egy évben, de nem teheti meg helyettem. Ez azt jelenti: Istentől való egyéni függetlenségem maghéját feltöröm és személyiségemet a vele való egységre felszabadítom - nem saját céljaim érdekében, hanem a Jézushoz való feltétlen hűség kedvéért.