Az egyik legszigorúbb leckénket azért kapjuk, mert nem akarjuk belátni, hogy nem kell beleavatkoznunk mások életébe. Sok időbe telik, amíg rájövünk, hogy veszélyes dolog műkedvelő gondviselést játszani s hogy ezzel belenyúlunk Istennek másokkal kapcsolatos tervébe. Látsz valakit szenvedni és ezt mondod: "Nem kell szenvedned! Majd én gondoskodom róla, hogy ne kelljen" - és ezzel belenyúlsz Isten munkájába, aki megengedte ezt a szenvedést.

Annyira eggyé kellene lennünk Istennel, hogy ne legyen szükségünk folytonos vezetést kérnünk. A megszentelődés Isten gyermekeivé tett minket, és a gyermek életének természetes vonása az engedelmesség. Ha engedetlen akarna lenni, azonnal ösztönszerűen észreveszi a diszharmóniát. A szellemi élet területén az ösztönösen megérzett belső zavar Isten Szellemének az intése. Amikor Ő megdorgál, abban a pillanatban állj meg! Újulj meg elméd szellemében, hogy megértsed, mit akar Isten.

Az Újszövetség kétféle nagyságról beszél, és jó, ha ezt a kettőt megkülönböztetjük egymástól. Az egyik nagyság az ember helyzetével kapcsolatos, a másik pedig személyes jellembeli ismertetőjegyeivel.

Ez az igevers érdekes kérdést vet föl: ha nem kaptunk meg valamit azért, mert nem kértük, melyek azok a nagy dolgok, amelyek hiányoznak az életünkből csak azért, mert nem kértük azokat?

Ehhez hasonló kérdés merül fel akkor, ha elolvassuk a Jakab 5,16-ot: „Nagy az ereje az igaz ember buzgó könyörgésének." Ha ez az igaz nem könyörög buzgón, akkor nem az következik belőle, hogy csak nagyon kevés hatása van?

Át kell harcolnunk magunkat érzéseinken és hangulatainkon, hogy saját vallásos megtapasztalásaink kicsinyes magánügyeiből kijussunk az Úr Jézusnak való feltétlen odaadásba. Gondold meg, kinek mondja az Újszövetség Jézus Krisztust, és azután gondolj nyomorúságos hitünk megvetendően közepes voltára! - "Csak még ezt vagy azt nem tapasztaltam meg." Gondold meg, mit követel a Jézus Krisztusba vetett hit: hogy minket hiba nélkül állítson Isten trónja elé, kibeszélhetetlenül tisztán, tökéletesen megigazítva és mélységesen megszentelve.

Hogyan képzeled el a lelked megmentését? A szabadulás megtapasztalása valóban megváltoztatott mindent az életedben, többé nem nézed úgy a dolgokat, mint megszoktad azelőtt? Kívánságaid újak, a régi dolgoknak nincs hatalmuk többé feletted? A megtapasztalás egyik próbaköve az, hogy megváltozott számodra a dolgok fontossági sorrendje. Ha még mindig élnek a régi kívánságaid, nincs értelme újjászületésről beszélned. Ezzel csak önmagadat ámítod. Ha újjászülettél, Isten Szelleme valóságosan megbizonyítja a változást mindennapi életedben és gondolkozásodban.

Az igevers első mondata olyan gyengeségre mutat, amely legtöbbünknél megtalálható: a tényeket mindig úgy állítjuk be, hogy mi magunk a lehető legjobb színben tűnjünk fel. Elhallgatjuk például azt, amivel árthatunk magunknak, és csak a jó oldalainkra összpontosítunk. Összehasonlítjuk magunkat másokkal, akiknek hibái sokkal világosabban láthatók. Másokra hárítjuk a felelősséget saját tetteinkért. Nyilvánvalóan rossz cselekedeteinkre kegyesen hangzó indokokat hozunk fel. Úgy kiforgatjuk és eltorzítjuk a tényeket, hogy azok már alig-alig hasonlítanak a valósághoz.

Isten parancsa ez: "Vedd most", nem pedig "nemsokára". Furcsa, hogy ennyire vitatkozunk! Tudjuk, hogy mi a helyes, de kifogásokat próbálunk keresni, hogy ne kelljen mindjárt megtennünk. Nem lehet "nemsokára" felmennünk az Isten által mutatott magaslatra: most kell megtörténnie! Miután az odaáldozás végbement az akaratomban, azután történik meg a valóságban.