Az a hit, amely ellentétben áll a józan gondolkozással, csak vakhit; az a józan gondolkozás pedig, amely ellentétben van a hittel: észuralom. A hitben való élet ezt a kettőt helyesen kapcsolja össze. A józan ész nem hit és a hit nem józan ész. A kettőnek egymáshoz való viszonya szerint vagy természeti, vagy szellemi az ember, ösztönei alapján él, vagy ihletettségben. Jézus Krisztus soha semmit nem mondott a "józan ész" alapján, hanem kijelentésből, amely eléri azt a partot, ahol a józan ész csődöt mond.

Orvosi körökben elképzelhetetlen, hogy valaki feltalálná a rák gyógyszerét, és ne közölné ezt a világ valamennyi rákos betegével. Ha ezt a tudást megtartaná magának, az embertelenség lenne!

Sokan úgy néznek Jézus halálára, mintha Ő együttérzésből halt volna meg a bűneinkért. Az Újszövetség azt mondja, hogy bűneinket magára vette, mégpedig nem együttérzésből, hanem azonosulva velük. "Bűnért való áldozattá tette" Isten értünk. Elvette bűneinket halálával; halálának magyarázata pedig Atyja iránti engedelmessége volt és nem a velünk való együttérzés.

A Szent Szellem itt egy drága titkot közöl velünk. Ellenkezik ez mindazzal, amit elvárnánk, és mégis újra meg újra igaznak bizonyul. Ez a titok a következő: minél többet adsz, annál többed van! Minél többet halmozol fel, annál kevesebbed lesz. A nagylelkűség megsokszorozódik. A szűkmarkúság viszont szegénységet hoz. Mifelénk van egy közmondás: „Amit kiadtam, az enyém volt, amit magamnak megtartottam, azt elvesztettem, amit elajándékoztam, az az enyém."

Nem a hitem ment meg engem, hit által csak megtapasztalom a szabadulást.

Nem is a bűnbánat szabadít meg, a bűnbánat csak jele annak, amit Isten ajándékozott nekem Jézus Krisztusban. Veszélyes a hangsúlyt az eredményre tenni az ok helyet.

Engedelmességem vagy odaszenteltségem állít helyes viszonyba Istennel? Soha! Krisztus halála által áll helyre a kapcsolatom Istennel.

A vers kulcsszavai: „Krisztus Jézusban". Ez leírja helyzetünket, azaz, hogy mik vagyunk Isten szemében. Itt nem a mindennapi életünkről van szó, tehát nem arról, hogy mik vagyunk önmagunkban, vagy abban a társadalomban, amelyben élünk.

Jézus Krisztus nem azt mondta: "Menj és ments lelkeket" - a lelkek megmentése Isten természetfeletti műve -, hanem azt: "Menj és tégy tanítvánnyá minden népet." Addig azonban nem tehetsz tanítvánnyá senkit, amíg te magad nem vagy az. Amikor a tanítványok visszajöttek első kiküldetésükből, tele voltak örömmel, mert az ördögök is engedtek nekik, de Jézus azt mondta: "Ne a sikeres szolgálatnak örüljetek; örömre akkor van ok, ha helyesen viszonyultok hozzám".