Péter apostol emlékezteti olvasóit arra, hogy itt a földön tulajdonképpen idegenek, nincs polgárjoguk! Olyan emlékeztetés ez, amelyre ma nagyobb szükségünk van, mint valaha. (Jövevények vagy zarándokok azok, akik átutazóban vannak egyik országból a másikba. Az az ország, amelyen éppen átmennek, nem a sajátjuk: külföldiek. Csak az az igazi hazájuk, amely felé tartanak.)

Jézus Krisztus úgy küldi el szolgáját, mint ahogyan Isten küldte el Őt. Ennek az elhívásnak nem az emberek rászorultsága a döntő, hanem Jézus parancsa. Istenért való szolgálatunkban az ihlető erő forrása mögöttünk van, nem előttünk. Manapság hajlunk arra, hogy ihletettségünkben előre nézzünk, hogy mindent elsöprően sikerre vigyük elképzeléseinket. Az Újszövetségben a felülről való sugalmazás mögöttünk van: az Úr Jézus az ihletettségünk forrása. Eszményünk az, hogy hűek maradjunk hozzá és az Ő vállalkozásait vigyük véghez.

Az Úr Jézus barátsága olyan téma, amely meleg visszhangra talál mindenütt Isten gyermekei között. Amikor a földön élt, kinevették mint a „vámszedők és bűnösök barátját" (Mt 11,19), a keresztyének azonban vállalták ezt a gúnynevet, és megtisztelő címmé változtatták.

A szolgálatban álló keresztyénnek meg kell tanulnia, hogy Istennek nemes gondolkozású embere legyen nemtelen dolgok tömkelegében is. Ne mentegesd magad soha: "Ha valahol másutt lennék!" Istennek minden embere közönséges ember, és csak az az ügy teszi rendkívülivé, amit Ő bízott rá. Ha nem az igaz ügy tölti be gondolatainkat és melegíti át a szívünket, kihullunk a rostán, mert hasznavehetetlenek lettünk Istennek. Nem a mi választásunk alapján lettünk Isten munkatársai.

A pokol, mint téma, mindig nagy ellenállást kelt az ember szívében. Ez többnyire ebben a kérdésben jut kifejezésre: „Hogyan engedheti meg a szeretet Istene az örök kárhozatot?'

Isten munkatársának olyan szempontból kell néznie a dolgokat, amely nemcsak megközelíti az elérhető legmagasabbat, hanem a legmagasabb is. Vigyázz, hogy kitartóan Isten szempontjából nézd a dolgokat és ezt érvényesítsd napról napra, lépésről lépésre; ne a véges dolgokat tartsd szem előtt. Semmilyen külső erő ne téríthessen el Isten szempontjától!

Urunk sohasem táplálja előítéleteinket, hanem megöli és teljesen szembefordul velük. Azt képzeljük, hogy Istent nagyon érdeklik a mi különféle előítéleteink. Egészen biztosra vesszük, hogy velünk soha nem tenné meg azt, amit másokkal meg kell tennie. "Isten kénytelen volt nagyon keményen bánni ezzel az emberrel; de azt persze tudja, hogy az én fenntartásaim jogosak." - Meg kell tanulnunk: "Semmit abból!" Ahelyett, hogy a mi pártunkat fogná, Isten szándékosan semmibe veszi sérelmeinket.

Amikor az Úr Jézus azt mondta, hogy a Szent Szellem nem önmagától szól, ezzel nem azt akarta mondani, hogy Ő soha semmit nem említ majd önmagáról, inkább azt, hogy a Szellem nem saját tekintélye alapján, és az Atya Istentől függetlenül szól. Ezt a következő szavak még jobban kifejtik: „...azokat mondja, amiket hall". Azaz: nem saját kezdeményezése alapján beszél.