Jóhír (evangélium): Isten velünk van, ki lehet ellenünk?!
"Azért akik az Isten akaratából szenvednek is, ajánlják neki lelküket, mint hű teremtőnek, jót cselekedvén" (1Pt 4,19).
Ha a szenvedést választom, ez azt jelenti, hogy rossz nyomon járok; de ha Isten akaratát választom akkor is, ha szenvedést jelent, ez már egészen más. Az egészséges lelkű szent soha nem választja a szenvedést, hanem Isten akaratát választja, éppúgy mint Jézus tette, akár szenvedést hoz, akár nem. Egy szent sem mer beleavatkozni egy másik szent életébe a szenvedés fegyelmezésébe.
„A sokaság... azt mondta, hogy mennydörgés volt;" János 12,29
Isten az égből szólt világosan érthető nyelven. Egyesek azt mondták erre, hogy mennydörgött. Készen állt a természetes magyarázat arra, ami isteni és természetfölötti volt.
Napjainkban is ilyen lehet a magatartásunk a csodákkal szemben. Megpróbáljuk azokat pusztán természetes jelenségnek feltüntetni.
Vagy egyszerűen azt mondjuk, hogy a csodák ideje lejárt. És elraktározzuk őket egy üdvtörténeti fiókba.
„Az otthagyva mindent, felkelt, és követte Őt." Lukács 5,28
Képzeljük magunk elé Lévit, amint a főút mentén ott ül az asztala mellett, és beszedi az arra menőktől az adót és a vámot. Ha igazi vámszedő volt, akkor tekintélyes összeget csúsztatott a saját zsebébe, ahelyett, hogy továbbadta volna azt a megvetett megszálló római hatalomnak.
"Atyám, hálát adok neked, hogy meghallgattál engem" (Jn 11,41).
Amikor Isten Fia imádkozik, csak egyetlen egynek van tudatában, és ez az egy az Ő Atyja. Isten mindig meghallja Fia imádságait, és ha Isten Fia kiformálódott bennem, az Atya mindig meghallja az én imádságaimat is. Tehát egyedül arra kell törekednem, hogy Isten Fia kiábrázolódjék az én halandó testemben. "A ti testetek a Szent Szellem temploma", tehát Isten Fiának Betleheme. Adok-e erre lehetőséget Isten Fiának bennem? Vajon Isten Fiának őszintén egyszerű élete éppúgy munkálkodik-e bennem, mint tette, mikor itt járt a földön?
"...a születendőt is szentnek hívják, Isten Fiának..." (Lk 1,35).
Van-e arra lehetőség, hogy Isten Fiának szent ártatlansága és egyszerűsége és az Atyával való egysége megvalósuljon énbennem, ha Ő megszületik az én halandó testemben? Ugyanaz történik meg minden szent életében is, ami akkor történt, amikor Isten Fia történelmileg megjelent ebben a világban. Isten Fia bennem csak Isten közvetlen cselekedete által születhetik meg, tehát én Isten gyermeke vagyok, és így gyakorolnom kell a gyermek jogát, hogy mindig szemtől szemben legyek Atyámmal.
„Tegyetek jót, és adjatok kölcsönt semmit sem várva érte: nagy lesz akkor a jutalmatok" Lukács 6,35
Urunknak ez a parancsa meghatározza minden emberrel, megtérttel és meg nem térttel szemben magatartásunkat, mi azonban ma elsősorban az egyes keresztyének között előforduló anyagi kérdésekre alkalmazzuk. Szomorú, de igaz, hogy a hívők között legsúlyosabb konfliktusokból nem egyet a pénzügyek okoznak. Nem kellene ennek így lennie, de sajnos még mindig igaza van a régi közmondásnak: „Ahol a pénz belép az ajtón, a szeretet kimenekül az ablakon."
"Nem tudjátok, hogy nekem az én Atyám dolgaival kell foglalkoznom?" (Lk 2,49)
(Angol ford. szerint: "...nekem az én Atyám házában kell lennem.")
„Hamu helyett fejdíszt adok Sion gyászolóinak, gyászfátyol helyett illatos olajat, a csüggedés helyett öröméneket." Ézsaiás 61,3
Ez az Ige azokról a dicsőséges változásokról ír, amiket a Messiás azoknak hoz, akik Őt elfogadják. A gyászt jelképező hamu helyett szépséget ad, bánkódás helyett örömöt, csüggedés helyett reményt.