Tárzusi Sault a váltság csodája egy másodperc alatt átformálta. Az erős akaratú, elkötelezett farizeusból Jézus Krisztus alázatos, átadott életű rabszolgájává vált.

Dávid túláradó lelkesedéssel vitte a frigyládát Jeruzsálembe, hogy ott elhelyezze azt a külön e célra felállított sátorban. A király érezte, hogy pályafutásának ez az egyik legnagyobb eseménye, és ezért teljes erejéből táncolt a frigyláda előtt. Felesége, Mikál kigúnyolta a szerinte királyhoz méltatlan magatartásért. Kritikájának közvetlen következményeként haláláig nem lehetett gyermeke.

Pál tudós és elsőrendű szónok volt. Nem alázatoskodó módon beszél itt, mégis ezt mondja: "Elhomályosítottam volna Isten hatalmát, ha az evangélium hirdetésénél mint ragyogó szónok kívántam volna hatással lenni az emberekre." A Jézusban való hit olyan csoda, amit csak a megváltás hatóereje teremthet meg. A hatásos beszéd, csalogatás és hívogatás mit sem ér, csak Isten hatalma. A megváltás teremtő hatalma az evangélium hirdetése által árad szét, de nem az igehirdető személye miatt.

Amikor Isten elhívta Ábrahámot, hogy választott népének ősatyja legyen, megígérte, hogy ennek a népnek a barátait megáldja, ellenségeit pedig megátkozza. Az azóta eltelt évszázadok során a zsidó nép végtelenül sokat szenvedett az ellenségeskedéstől és elnyomástól, de Istennek az antiszemitizmus fölött kimondott átka sem szűnt meg.

Jézus Krisztus azoknak ad életszabályokat, akikben az Ő Szelleme van. Ennek a versnek egyszerű érvelése által felhív arra: töltse be gondolkozásmódunkat az, hogy minden mögött ott van Isten irányítása, s ez azt jelenti, hogy a tanítvány őrizze meg teljes bizodalmát és legyen buzgó a kérdezésben és a keresésben.

Az emberek egymás iránti hűségét a kihalás veszélye fenyegeti. S ha már Dávid is erről panaszkodott a maga idejében, föl kell tennünk a kérdést: vajon mit szólna a mai helyzethez?

Amikor valakire azt mondjuk: hű ember, akkor nyilván arra gondolunk, hogy megbízható. Amit megígér, azt meg is tartja. Ha feladatot kap, azt elvégzi. Ha megválasztják valamely tisztségre, abban megbízhatóan működik.

Isten sokkal fontosabbnak tartja azt, hogyan bánunk más emberekkel, mint azt, hogy mennyi vallásos szertartáson veszünk részt. Az irgalmasságot fontosabbnak tartja az égőáldozatnál. Az erkölcsöt a rítus fölé helyezi. Talán különösnek tartjuk, hogy Isten nem kívánja az áldozatot, hiszen végül is ő Maga vezette be az áldozatok rendjét. Pedig itt nincs ellentmondás. Miközben helyes, hogy a népnek megparancsolta az áldozatok bemutatását, mégsem volt sohasem az az elgondolása, hogy az áldozatok helyettesítsék az igazságosságot és a jóságot.

Pált eltöltötte az az érzés, mennyire adósa Jézus Krisztusnak, és hogy ezt kifejezhesse, teljesen odaadta magát az Urának. Pál életének nagy ihletettsége az a látás volt, hogy Jézus Krisztus az ő szellemi hitelezője. Ugyanilyen adósnak érzem-e én is magam Jézus Krisztussal szemben minden egyes megváltatlan lélekre vonatkozóan? Akkor élek szellemi értelemben becsületesen, ha ezt az adósságot a lelkekre nézve törlesztem. Ami az életemben értékes, még a legkisebbet is Jézus Krisztus váltságának köszönhetem.