EZ az ellentétek fejezete. A világosság szemben áll a sötétséggel (1-6. v.), a gyengeség az erővel (7-14. v.), a szenvedés a dicsőséggel.
Az evangélium titok marad sokak számára, még azoknak is, akik azt újra és újra hallgatják. Hogy némelyek előtt rejtve marad, ez az ő ítéletüket jelenti, és megjelöli őket, mint akik a pusztulás útján vannak, mert a Sátán megvakította a szemüket (4. v.). Pál számára az evangélium igen nagy dolog volt. A világosság, amely abból származik, annyira ragyogó, hogy szinte hihetetlen, hogy az emberek nem látják. A gonosz hatalma, amely szemben áll, mérhetetlenül veszedelmes. Az emberek hitetlensége alkalmat ad a Sátánnak, hogy megvakítsa szellemi érzékelő képességüket. Ennek a világnak az istene a megvakítás munkáját végzi; az igaz Isten világosságot hívott elő a sötétségből. Pál ebben a világosságban látta meg Jézus Krisztus arcát, és felismerte, hogy az a világosság, amely rajta ragyog az Isten dicsősége (6. v.).
Ennek a dicsőségnek az ismerete cserépedényben van - emberi testben a maga gyengeségével, elméjében, annak korlátozott voltában. De benne van egy isteni elv, amely védte ezt az igazságot, hogy az üdvösség egyedül az Úrtól van. Isten a munkáját mindig embereken keresztül végzi, akik hajlandóak elismerni, hogy a hatalom kivételes nagysága az Övé, nem az övék. Pál a következő ellentétekben bemutatja mind a maga gyengeségét, mind pedig Isten erejét (8-10. v.).
Minden az ő áldásukra és Isten dicsőségére volt (15. v.). Pál testi életének fogyatkozó ereje ellentétben állt szellemi életének fokozatos megújulásával (16. v.). A kimerült burok, a szenvedő emberi mivolt maga alatt rejtette a halhatatlanság szívverését, Krisztus valóságos életét. A külső ember megromlóban volt, de a belső ember napról napra újult. Pál szembeállítja a jelent a jövővel. A szenvedés könnyű, átmeneti, és dicsőségbe torkollik. A szenvedést minden mértéken túl („mérhetetlenül feleslegben", görögül) felülmúlja a jövendő dicsőség. A nyelv nem tudja ezt kellőképpen leírni. Végül az apostol szembeállítja a láthatót a láthatatlannal. A látható dolgoknak megvan az idejük, aztán pedig megszűnnek; a láthatatlan dolgok a dicső dolgok, amelyek megmaradnak örökre. Minden attól függ hova szegezzük tekintetünket, miközben nézünk.
Emeljük szemünket a mennybe, és a jelent a láthatatlannal és az örökkévalóval mérjük.