Sámson szülei őszintén bevallották: nem tudnak gyermeket nevelni. Ez sok szülő tapasztalata: sok mindenre utólag jövünk rá, sok helyzetben tanácstalanok vagyunk, sok olyan hatás éri gyermekeinket, amiket nem tudunk ellensúlyozni. Amit mi szeretnénk, az nem kell nekik, ami után ők futnak, attól féltjük őket. Olyan hamar kikerülnek a kezünk alól, s nem tudjuk pótolni, amit elmulasztottunk.

„Megismerte Péter hangját, de örömében nem nyitotta ki a kaput, hanem bejutva hírül adta, hogy Péter áll a kapu előtt. Azok pedig így szóltak neki: »Elment az eszed!« " (Csel 12,14-15).

A gyermeket váró, gyermeket nevelő szülők jellegzetes típusai:

Az aggódó szülő így gondolkodik: jaj, mennyi veszély leselkedik rád, gyermekem. Gonosz világba érkezel, rajtunk kívül senkire sem számíthatsz, de mi sem tudunk mindentől megóvni. Annyi mindennek ki vagy szolgáltatva. Ki fog vigyázni rád?

Egy alkalommal Jézus nagyon szigorúan beszélt arról, hogy mi tesz valakit alkalmatlanná arra, hogy az ő tanítványa legyen. Három okot említett:

„Mikor eljön Ő, az igazság Szelleme, Ő majd elvezet titeket minden igazságra" (Jn 16,13).

„Megfélemlett azért Dávid azon a napon az Úrtól" (2Sám 6,9).

Hogyan kell Jézus Krisztus tanítványának számot adnia a hitéről? Isten igéje ehhez is nyújt hasznos szempontokat.

A tanítvány ne vegye rossznéven, ha számon kérik! Egyáltalán semmilyen helyzetben, semmi miatt ne sértődjön meg! Jó az, ha rákérdeznek: te mit is hiszel, és miért hiszed azt? Hitvallásunk lényegét hasznos előre megfogalmazni, hogy világosan és egyszerűen tudjuk összefoglalni. Aztán lehet, hogy nem azt kell elmondanunk, de ne a számonkéréskor kelljen kapkodni és rögtönözni!

„Hálát adok az istennek a mi Urunk Jézus Krisztus által" (Róm 7,25).

„Ó én nyomorult ember, kicsoda szabadít meg engem?" - hangzott Pál kétségbeesett kérdése. Azután, mintegy villámszerű megvilágosodás folytán hirtelen a fenti dicsőítő felkiáltásban tör ki.