William MacDonald rendkívül gyakorlatias áhítatoskönyve Isten Igéjének a szeretetét, és az Úr Jézus Krisztus iránti odaadásunkat kívánja felébreszteni és ébren tartani.

A fentiekből adódóan a minennapokban előforduló nehézségek, bűnök isteni megoldásában kíván útmutatást adni.

Watchman Nee az év napjaira adott gondolatai. 

„Ő pedig vette az öt kenyeret és a két halat, és feltekintett az égre, hálát adott és megtörte a kenyereket és odaadta tanítványainak, hogy tegyék eléjük" (Mk 6,41).

Istentől kapott új évi programunk: ne aggódjatok, hanem imádkozzatok! Nem tudjuk, mit hoz a jövő, és olyan sok rosszat kellett már tapasztalnunk. Ez könnyen aggodalmaskodóvá tesz. Erre gyógyszer a hittel elmondott imádság.

Bármilyen sok tennivalónk van is, igyekszünk naponta néhány alkalommal valamit enni és inni, mert csak így tudunk dolgozni, és csak így maradunk életben. Persze az igazi az (lenne), ha mindig ugyanabban az időben, nyugodtan tudunk (tudnánk) táplálkozni. Könnyen elfelejtjük azonban, hogy az embernek lelke is van, s mivel a lélek nem követelőzik, nem adunk neki táplálékot. Ezért lesz az emberi együttélés gyakran olyan lelketlen, lélek nélküli.

„Én, János, testvéretek és társatok Jézussal a szenvedésben, a királyságban és az állhatatosságban, a Patmosz nevű szigeten voltam az Isten Igéjéért és Jézus bizonyságtételéért. Szellemben elragadtattam az Úr napján, és hátam mögött hatalmas hangot hallottam, mintha trombitáltak volna, amely ezt mondta: »Amit látsz, írd meg egy könyvben«." Néha kívánjuk, hogy bárcsak Isten megint így szólna hozzánk, talán egy huszadik századi börtöncellában fogva tartott szolgáján keresztül. Az isteni világosság új sugarát villantva az előttünk levő útra, a mai, egyre erősödő szellemi zűrzavar közepette.

A tegnapból nyert biztonság. "Isten visszahozza, ami elmúlt" (Préd 3,15). Az év végén buzgón kutatjuk, mit tartogat Isten nekünk a jövőben, és mégis könnyen felébred bennünk a félelem, ha a tegnapra gondolunk. Mai örvendezésünket Isten kegyelmében könnyen tompítja a múlt bűnei és a vétségek emléke. De Isten a múltnak is Istene; azért engedi meg a tegnapra való visszaemlékezést, hogy a jövőre nézve azok segítségével előbbre vigyen minket, nehogy a jelenben felületes biztonságérzésbe ringassuk magunkat.

Ismét elérkeztünk egy év végéhez, és a türelmes Üdvözítő még mindig az emberek ajtaja előtt áll, és bebocsátást kér. Sokan már régóta váratják Őt. Bárki más már rég feladta volna, és hazament volna. De nem így az Üdvözítő. Ő hosszútűrő, és nem akarja, hogy valaki is elvesszen. Vár arra, hogy egy napon kitárják az ajtót és szívesen fogadják Őt. .