Ázsiában Pál közel volt a halálhoz. Nem tudjuk pontosan, mi történt vele, mindenesetre olyan komoly veszedelemben volt, hogy ha megkérdeztük volna tőle: „élet vagy halál ez számodra?", bizonyára azt felelte volna: „halál".

A legtöbb embernek, akiket Isten felhasznál, életükben legalább egyszer van ehhez hasonló tapasztalata. Isten nagy embereinek az életrajzai gyakran számolnak be csodálatos megmenekülésről súlyos betegségből, balesetből vagy személyes támadásokból.

István egy missziós állomáson nőtt fel. Már kisgyerek korában vallást tett az Úr Jézusba vetett hitéről, és voltak, akiket ő vezetett az Úrhoz. Mikor az Egyesült Államokba került, hogy ott járjon főiskolára, eleinte jó bizonyságot tett hitéről. Később azonban kezdett távolodni az Úrtól. Hideg és közönyös lett. Játszadozott a bűnnel, és hamarosan keleti vallásokkal kezdett foglalkozni.

Urunk itt ezzel a képpel világítja meg az imádságot: amikor a jó gyermek jót kér. Úgy beszélünk az imádságról, mintha Isten a meghallgatásnál nem venné figyelembe hozzá való viszonyunkat (Mt 5,45). Ne mondd soha, hogy Isten nem akarja megadni, amiért imádkozol! Ne ülj le csüggedten, hanem keresd meg az okát, nézd meg a lajstromot: szerinte való viszonyban vagy-e feleségeddel, férjeddel, gyermekeiddel, társaiddal - "jó gyermek" vagy-e ezekben? "Ó, Uram, ingerült és mogorva voltam, de szükségem van a te szellemi áldásaidra".

Rosszat csinál az, aki a forrást víztartókra cseréli, főleg, ha repedezett falú a ciszterna. A forráson keresztül a földből hűvös, tiszta, üdítő víz bugyog elő. A ciszterna pedig mesterséges tartály a víz tárolására. A víz meglangyosodhat és megposhad benne. És ha a fala repedezni kezd, a víz elszivárog, és szennyeződések szűrődnek be.

Jézus nem mondta, hogy "álmodozz titkon Atyádról", hanem ezt: "imádkozz titkon a te Atyádhoz". Az imádkozáshoz akaraterő kell. Miután beléptünk titkos kamrácskánkba és bezártuk az ajtót, a legnehezebb imádkozni. Nem tudjuk összpontosítani a figyelmünket, ide-oda kalandozó gondolataink megzavarnak. A nagy harc azért folyik, hogy legyőzzük belső szétszórtságunkat. Uralkodnunk kell gondolatainkon, egész akaratunkat az imádságra kell összpontosítanunk.

Eljutottam-e már valaha arra a pontra megtapasztalásaimban, amikor ezt mondhattam: "Én ugyan..., de Ő"? Míg el nem jött ez a pillanat, soha nem tudhatom, mit jelent a Szent Szellem keresztsége. "Én" - a végére jutottam, semmit se tehetek; "de Ő" éppen ilyenkor kezd hozzá. Ő viszi véghez mindazt, amit rajta kívül soha senki más meg nem tehet. Felkészültem a jövetelére? Jézus nem jöhet addig, amíg valami útját állja, akár jó, akár rossz legyen az. Amikor jön, kész vagyok-e világosságra hozni minden rosszat, amit tettem? Akkor jöhet.

Az egyik igen kedvelt gyermekdal így hangzik: "Amikor ezt a csodálatos régi történetet olvasom, arra gondolok, hogy amikor az Úr Jézus itt élt az emberek között, kicsiny gyermekeket is elhívott nyájának bárányai közé: bárcsak én is köztük lehettem volna." Nyilván alig akad köztünk olyan, akinek élete egyik vagy másik időpontjában ne lett volna ilyen vágya. Ilyenkor arra gondolunk, milyen szép is lett volna a személyes közösséget élvezni Isten Fiával az Ő földi szolgálata idején.

Az Újszövetség kiemel olyan dolgokat, amikről mi azt tartjuk, hogy egyáltalán nem számítanak. "Boldogok a szellemi szegények", szó szerint: "boldogok a szellemben koldusok" - ez igazán közhely! Mai igehirdetéseinkben kihangsúlyozzák az akaraterőt, a jellem szépségét - olyan dolgokat, amelyek szembetűnők. A sokszor hallott mondat: dönts Krisztus mellett, olyasmit hangsúlyoz, amiben Urunk sohasem bízott. Nem azt kívánja, hogy döntsünk mellette, hanem hogy adjuk át magunkat neki - és ez valami egészen más.