Régebbiek

„Amint meg van írva: Aki dicsekedik, az Úrban dicsekedjék" (1Kor 1,31).

„Miután Isten jobbja által felmagasztaltatott...kitöltötte azt" (Csel 2,33).

Mi erősítette Dániel új természetét? Mi tette lehetővé, hogy kedvezőtlen körülmények között is mindvégig megmaradjon Isten engedelmes, használható, sokak számára hasznos gyermekének?

„Ha ismertük is Krisztust test szerint, most már nem ismerjük így többé" (2Kor 5,16).

Egyesek megtanulják a vallásos szóhasználatot és viselkedést, de ettől még nem születtek újonnan. Ügyesen forgolódnak ilyen közegben, de hamar meg lehet állapítani, hogy nincs bennük „rendkívüli lélek", csak vallásos álarc van rajtuk.

„És a ház megtelt a kenet illatával" (Jn 12,3).

Dánielt tizenéves korában hurcolták el Júdából a babiloni fogságba. Ott idővel magas rangú tisztviselő lett a királyi udvarban. Istenfélő ember a pogány környezetben.

„Menj a tengerhez, vesd be a horgot, és húzd ki az első halat, amely ráakad. Ha annak száját felnyitod, egy státert találsz benne; vedd ki azt és add oda nekik érted és értem" (Mt 17,27).

Egy átdolgozott nap után este Jézus azt kérte tanítványaitól, evezzenek át a Genezáreti tó túlsó partjára. Ő a halászbárka hátsó részében fáradtan azonnal elaludt. Váratlanul azonban lecsapott az ismerős bukószél a tóra, és nagy vihar támadt.

„Imádkozzál a te Atyádhoz, aki titkon van; és a te Atyád, aki látja, amit titkon tettél, megfizet neked nyilván" (Mt 6,6).

Néha nagyon felszínesen értékeljük az eseményeket. Nem is sejtjük, mi lehet egy-egy mondat, mozdulat, cselekedet mögött. Márpedig helyesen értékelni csak az tud, aki a teljes valóságot látja. Jézus Krisztus erre tanít minket.

Mit tanulhatunk Máriától?

Észrevette a mások baját. Ő ott vendég volt, de nyitott szemmel látta, milyen kellemetlen helyzetbe kerültek meghívói, és érző szíve arra indította, hogy tegyen valamit értük.

„Kétségeskedünk, de kétségbe nem  esünk" (2Kor 4,8).

„Mert akár élünk, akár halunk, az Úréi vagyunk" (Róm 14,8).

Meghívták Jézust és tanítványait is egy menyegzőre Kánába. A többnapos együttlét során elfogyott a bor. Nagy szégyen lett volna a háziaknak, ha ezt kénytelenek bevallani. Anyja szólt Jézusnak: nincs boruk.

„És aki téged egy mérföldútra kényszerít, menj el vele kettőre" (Mt 5,41).

Valaki ezt kérdezte: ismeri-e a hívő ember a félelmet, vagy neki már nem illik félnie soha semmitől? Óvakodjunk a végletektől: a hívő nem szuperember, akinek nincs idegrendszere, és mindent bírnia kell.

A sokaság utánamegy Jézusnak, megzavarja a csendjét, és kiköveteli, hogy velük foglalkozzék. Hozzák a betegeiket, gondjaikat és szomjas szívüket. A sokaság gyakran tapintatlan, figyelmetlen, követelőző, erőszakos, önző. Akárcsak mi.

„Íme boldognak mondjuk azokat, akik a szenvedésekben helytállanak" (Jak 5,11).

„Isten elküldte az Ő Fiát...kárhoztatta a bűnt a testben: hogy a törvénynek igazsága beteljesüljön bennünk, akik nem test szerint járunk, hanem Szellem szerint" (Róm 8,3).