A„filozófia" (bölcselkedés) szón alapjában véve a bölcsesség szeretetét értik, van azonban egy tágabb jelentése is, mégpedig a valóságnak és az élet értelmének a kutatása.

Őrizkedj attól a kellemes elképzeléstől, hogy Isten mint kedves és szerető Atya, persze, hogy megbocsát nekünk. Az Újszövetségben sehol nincs helye az ilyen gondolkozásnak. Isten egyetlen alapon bocsáthat meg nekünk: Krisztus keresztjének borzalmas tragédiája alapján. Más indokot keresni a bűnbocsánatra öntudatlan istenkáromlás. Isten csak Krisztus keresztje által bocsáthatja meg a bűnt és helyezhet vissza minket kegyelmébe, más mód nincs rá! Az a bűnbocsánat, amit mi olyan könnyen tudunk venni, a Golgota haláltusájába került.

Közülünk nagyon kevesen vannak, akiket Ő meggyőzhetett bűn tekintetében. Ismerjük azt a belső zűrzavart a rossz miatt, amit tettünk. De ha a Szent Szellem meggyőz bűn tekintetében, ez elfeledtet velünk minden földi kapcsolatot és csak azt az egyet hagyja meg: "Egyedül Te ellened vétkeztem" (Zsolt 51,4). Amikor valaki így győződött meg a bűnről, lelkiismerete hatalmasan tudtára adja, hogy Isten nem bocsáthat meg neki; ha megbocsátana, akkor az embernek erősebb igazságérzete lenne, mint Istennek.

A Jelenések könyve elején a kis-ázsiai gyülekezetekhez intézett leveleiben az Úr Jézus gyakran mondja ezt a szót, hogy „tudok", mégpedig általában jó értelemben: „Tudok cselekedeteidről, fáradozásodról és állhatatosságodról..., nyomorúságodról és szegénységedről... szeretetedről és hitedről... stb." Ezekben a szavakban végtelenül nagy vigasztalás, együttérzés és bátorítás rejlik Isten népe számára.

Ha meghagytuk magunkban az egyéni véleménynek bármilyen kicsi maradványát, az mindig ezt mondja: "Nem tudom megtenni." A személyiség sohasem mondja ezt, hanem elmélyed Istenben és mindig többet szív magába. A személyiség egyre többet és többet kíván Istenből, ilyennek vagyunk teremtve. Képességünk és rendeltetésünk, hogy Istenhez jussunk. De a bűn és az egyéniségünk visszatart.

A bölcsesség egyik fontos eleme a tapintatosság. A keresztyén embernek meg kell tanulnia a tapintatot. Azaz: értelmesen és finom érzékkel igyekezzék megállapítani, mit tegyen vagy mondjon, hogy elkerülje a megbántást, és jó kapcsolatokat létesítsen. A tapintatos ember bele tudja élni magát a másik helyzetébe, és fel tudja tenni magának a kérdést: „Mit szeretnék, hogy mondjanak nekem, vagy tegyenek velem?" Megpróbál diplomatikus, figyelmes, jóságos és belátó lenni.

Ábrahám eljutott odáig, ahol Isten igazi természetével került kapcsolatba; most érti meg Isten valóságát. "Célom Isten maga..., minden áron, Uram, és minden úton." "Minden áron és minden úton" azt jelenti, hogy semmit sem magunk választunk ki azon az úton, amelyen Isten a célhoz vezet.

Isten népe számára nem volt kérdés, hogy milyen áldozati állatokat kíván tőle az Úr. Ezeknek hibátlanoknak kellett lenniük. Isten elvárta Izráeltől, hogy nyájainak legkiválóbb állatait áldozza föl. Isten mindig a legjobbat kívánja tőlünk.