A testté létel nagy csodája egy kisgyermekben megy végbe, a megdicsőülés nagy csodája újra leereszkedik a démonoktól megszállt völgybe, a feltámadás csodája pedig egy tengerparti reggelibe alázkodik bele. Ezek nem ellentétek, hanem Isten nagy kijelentései.

Dr. P. J. Van Gorder gyakran emlegetett egy cégtáblát, amit egy asztalosműhely fölött látott, és amelyen ez állt: „Mindenféle esztergályozást és csiszolást vállalok." Nos, nemcsak az asztalosok kiválóak ebben a műfajban; számos keresztyén is kiesztergályozza és lecsiszolja az igehelyeket, amíg azok kedvükre valók nem lesznek. És vannak, akik a maguk vesztére forgatják ki őket, ahogyan mai Igénk is mondja.

Amikor ezeket a szavakat olvassuk, általában azt gondoljuk, hogy Pál itt korábbi bűneiről beszél. Tudta, hogy ezek a bűnök immár meg vannak bocsátva. Isten a háta mögé vetette őket, és soha többé meg nem emlékezik róluk. Ezért határozta el Pál is, hogy elfelejti őket, és annak, ami előtte van, nekifeszülve fut „egyenest a cél felé, Isten mennyei elhívásának a Krisztus Jézusban adott jutalmáért" (Fil 3,14).

Az egyik legszigorúbb leckénket azért kapjuk, mert nem akarjuk belátni, hogy nem kell beleavatkoznunk mások életébe. Sok időbe telik, amíg rájövünk, hogy veszélyes dolog műkedvelő gondviselést játszani s hogy ezzel belenyúlunk Istennek másokkal kapcsolatos tervébe. Látsz valakit szenvedni és ezt mondod: "Nem kell szenvedned! Majd én gondoskodom róla, hogy ne kelljen" - és ezzel belenyúlsz Isten munkájába, aki megengedte ezt a szenvedést.

Annyira eggyé kellene lennünk Istennel, hogy ne legyen szükségünk folytonos vezetést kérnünk. A megszentelődés Isten gyermekeivé tett minket, és a gyermek életének természetes vonása az engedelmesség. Ha engedetlen akarna lenni, azonnal ösztönszerűen észreveszi a diszharmóniát. A szellemi élet területén az ösztönösen megérzett belső zavar Isten Szellemének az intése. Amikor Ő megdorgál, abban a pillanatban állj meg! Újulj meg elméd szellemében, hogy megértsed, mit akar Isten.

Az Újszövetség kétféle nagyságról beszél, és jó, ha ezt a kettőt megkülönböztetjük egymástól. Az egyik nagyság az ember helyzetével kapcsolatos, a másik pedig személyes jellembeli ismertetőjegyeivel.

Ez az igevers érdekes kérdést vet föl: ha nem kaptunk meg valamit azért, mert nem kértük, melyek azok a nagy dolgok, amelyek hiányoznak az életünkből csak azért, mert nem kértük azokat?

Ehhez hasonló kérdés merül fel akkor, ha elolvassuk a Jakab 5,16-ot: „Nagy az ereje az igaz ember buzgó könyörgésének." Ha ez az igaz nem könyörög buzgón, akkor nem az következik belőle, hogy csak nagyon kevés hatása van?

Át kell harcolnunk magunkat érzéseinken és hangulatainkon, hogy saját vallásos megtapasztalásaink kicsinyes magánügyeiből kijussunk az Úr Jézusnak való feltétlen odaadásba. Gondold meg, kinek mondja az Újszövetség Jézus Krisztust, és azután gondolj nyomorúságos hitünk megvetendően közepes voltára! - "Csak még ezt vagy azt nem tapasztaltam meg." Gondold meg, mit követel a Jézus Krisztusba vetett hit: hogy minket hiba nélkül állítson Isten trónja elé, kibeszélhetetlenül tisztán, tökéletesen megigazítva és mélységesen megszentelve.