Jóhír (evangélium): Isten velünk van, ki lehet ellenünk?!
„Ne rágalmazzátok egymást, testvéreim." Jakab 4,11
Ha nem is fordul elő ebben a bibliafordításban a „pletyka" szó, szó van itt gonosz szóbeszédekről, mendemondákról és üres fecsegésekről is. Magától értetődik, hogy az Ige ezt teljes egészében elítéli.
Pletykát továbbmondani annyit jelent, mint egy másik emberről olyan információkat terjeszteni, amelyek rossz fényt vetnek rá. Más szavakkal: az ilyen szóbeszéd aljas vagy barátságtalan. Többnyire titkolódzás is tartozik ehhez; az, aki a pletykát közli, nem szeretné, ha később megneveznék.
"Mert azt, aki bűnt nem ismert, bűnné tette értünk, hogy mi Isten igazságossága legyünk Őbenne" (2Kor 5,21).
A bűnnel alapvetően össze vagyunk fonódva. A bűn nem gonosz tett, hanem gonosz állapot, aki vagyok - független akarok lenni Istentől szándékosan és állhatatosan. A keresztyén hit a bűn mélyen belém gyökerezett természetéből indul ki. Más vallások "bűnökkel" foglalkoznak, csak a Biblia beszél A BŰNRŐL. Jézus Krisztus az emberben szembekerült a bűn örökségével, és mert ezt elmellőztük igehirdetésünkben, ezért az evangélium üzenete elvesztette élét és átütő erejét.
"Testvéreim, én nem gondolom magamról, hogy már elértem." Filippi 3,13
Pál apostol nem gondolta önmagáról, hogy már a célnál lenne, és ezt mi se gondoljuk önmagunkról. Mindannyiunknak szükségünk van arra, hogy önmagunkon is munkálkodjunk. Liu Sha-csi mondta: „Az emberek tekintsék önmagukat mindig olyan lényeknek, mint akiknek szükségük van a megváltozásra, és mint akik képesek is a változásra. Sohase tartsák magukat változhatatlannak, tökéletesnek vagy megjavíthatatlannak... Különben teljesen képtelenek a megváltozásra."
„Rajta minden oly kívánatos. Ilyen a szerelmesem, ilyen a kedvesem, Jeruzsálem leányai!" Énekek éneke 5,16
Szulamit odaadó, hűséges, megrendíthetetlen szerelme az ő szerelmese iránt annak a szeretetnek a képe, amit nekünk kellene tanúsítanunk lelkünk örök Szerelmese iránt. Ennél a következő dolgokat kell figyelembe vennünk.
Először is Szulamit mindent szeretett kedvesén. Megénekelte arcának, fejének, hajának, szemének, orcájának és ajkának, kezének, testének, törzsének, lábának, tartásának szépségét (lásd Én 5,10-16). Természetesen nálunk nem az Úr Jézus külső ismertető jeleiről van szó!
"...amikor az Istennek tetszett, hogy kijelentse az Ő Fiát énbennem..." (Gal 1,15-16).
Milyen nehézséggel áll szemben Jézus Krisztus, ha engem újjá akar teremteni? Van egy örökségem, amibe nem volt beleszólásom, nem vagyok szent, valószínűleg nem is leszek soha; és ha Jézus Krisztus csak annyit tehet, hogy megmondja: szentté kell lennem, akkor tanítása csak kétségbeejt. De ha Jézus Krisztus Megváltó, aki belém helyezheti a saját örökségét, a szentséget, akkor már kezdem megérteni, mire céloz, amikor azt mondja, hogy szentté kell lennem.
"Nektek adok minden helyet, ahová léptek, ahogyan megígértem Mózesnek." Józsué 1,3
Isten Kánaán földjét adta Izráel népének. Övé lett Isten ígérete szerint. Az izraelitáknak azonban először el kellett foglalniuk saját földjüket. A birtokbavétel szabálya így szólt: „Minden helyet, ahová léptek - nektek adok."
Isten nekünk is számos drága és nagyszerű ígéretet adott. A Biblia tele van velük. Csakhogy nekünk is hit által igénybe kell vennünk azokat a magunk számára. Csak így lesznek igazán a mieink.
"Azért amint egy ember által jött be a világba a bűn, a bűn által pedig a halál, és a halál minden emberre elhatott, mivel mindenki vétkezett" (Róm 5,12).
A Biblia nem azt mondja, hogy Isten egy ember bűne miatt büntette az egész emberiséget, hanem hogy a bűn adottsága - az, hogy igényt tartok saját magamra - egy ember által hatolt be az emberiség életébe. De sokkal mélyebb kijelentés az, hogy egy másik EMBER magára vette és el is törölte az emberiség bűnét (Zsid 9,26).
"Elhívott szenteknek..." (1Kor 1,2).
Köszönd meg Istennek, hogy látást ad arra nézve, mivé kell lenned. Megláttad, de még nem érted el. Amikor lent vagyunk a völgyben, - ahol próbára vagyunk téve, hogy a választottak közé tartozunk-e, - innen a legtöbben közülünk visszafordulnak. Nem vagyunk felkészülve azokra az ütésekre, amikre szükség van, hogy kiformálódjék a látás szerinti lényünk. Megláttuk, hogy nem vagyunk azok, akikké Isten akar tenni, de engedjük-e, hogy Isten "az igazi formára és használatára kovácsoljon"? Az ütések mindig hétköznapi módon és közönséges emberek által érnek bennünket.